Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kormányszóvivő: a betegek terheinek növelése nélkül kell csökkenteni a gyógyszertámogatást

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormány célja úgy csökkenteni a gyógyszertámogatásra fordított összeget, hogy a betegek terhei ne növekedjenek - mondta Nagy Anna csütörtöki tájékoztatóján.

A kormányszóvivő azután beszélt erről újságíróknak, hogy a kabinet konzultációt kezdett az új gyógyszer-finanszírozási rendszer kialakításáról a gyártók és nagykereskedők képviselőivel, valamint szakmai és betegszervezetekkel. Elmondta, a kormány a tárgyaláson világossá tette, hogy ma nincs megfelelő ösztönzés a gyógyszerfelírás hatékonyságának növelésére, hogy a gyógyszerek támogatása nem függ a tényleges hatékonyságuktól, illetve hogy a jelenlegi támogatási rendszer nem áll összhangban a népegészségügyi célokkal.

Hozzátette: felmérések szerint a magyarok maguk is úgy gondolják, hogy túl sok gyógyszert szednek, és a szakmai szervezetek is egyetértenek azzal, hogy "még vannak tartalékok ebben a rendszerben". A tárgyalópartnerek javaslatait hétfő délutánig várják - mondta.

Nagy Anna közölte: a kormány az egyeztetésen ismertette a "beavatkozás" lehetséges irányait, így a generikus program felélesztését és a korrupciócsökkentő intézkedések bevezetését; részleteket későbbre ígért. (Az eredeti készítményekkel azonos hatású, de jóval olcsóbb generikus gyógyszerek azok, amelyek a szabadalom lejárta után az eredeti szer hatóanyagát alkalmazzák.)

A szóvivő emlékeztetett: a kormány az államadósság csökkentése érdekében a Széll Kálmán Tervvel vállalta, hogy minden olyan területet "átnéz", ahol lehetőség van közpénz megspórolására. Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy a gyógyszerkasszát érintő, a tervben 2013-tól szereplő 120 milliárd forintos elvonás mértéke csökken, úgy válaszolt: a kormány tartani szeretné magát ehhez a sarokszámhoz.

A március elsején ismertetett Széll Kálmán Terv azt tartalmazza: úgy kell átalakítani a gyógyszertámogatás rendszerét, hogy a gyógyszerek ára ne emelkedjen, de az adófizetők pénzéből kevesebbet kelljen költeni rá. A tervben az is olvasható, hogy a gyógyszertámogatásra fordított források összege messze meghaladja a régió átlagát, miközben rossz szerkezetben és indokolatlan mennyiségben fogynak a támogatott gyógyszerek.

A dokumentum alapján a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium - konzultációk után - július elsejéig alkotja meg az új gyógyszer-finanszírozási rendszerhez szükséges jogszabályokat. A terv azzal számol, hogy 2013-ig a gyógyszerár-támogatásra szánt állami források mintegy egyharmadát, azaz 120 milliárd forintot kell kivonni a rendszerből.