Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nagy Anna: Hatástanulmányok kellenek, mielőtt a kormány dönt a szabad vasárnapról

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Még hatástanulmányokra van szükség ahhoz, hogy a kormány dönthessen a kiskereskedelem vasárnapi nyitva tartásáról - mondta Nagy Anna kormányszóvivő. - Számos érv szól amellett, hogy vasárnap zárva legyenek a kiskereskedelmi üzletek, de sok érv szól ellene is - tette hozzá. Harrach Péter szombaton bejelentette, hogy még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a Kereszténydemokrata Néppárt szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatáról.

A KDNP frakcióvezetője szombaton a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és az Osztrák Szociáldemokrata Párt képviselőjével Budapesten tartott sajtótájékoztatón az mondta: folynak az egyeztetések, és a kormány hatástanulmányokat is készít a bevezetéssel összefüggésben.

Nagy Anna közlése szerint még nagyon a munka elején tartanak, így nem tudott választ adni arra, hogy mikor várható a kormány döntése ebben az ügyben.

A KDNP javaslata szerint évente 12 alkalommal lenne lehetőség az üzleteknek vasárnap is nyitva tartaniuk. Ugyanakkor - emlékeztetett Harrach Péter a törvényjavaslatra - a családi vállalkozások, ahol nincs alkalmazott, nyitva tarthatnának, így versenyhátrányuk csökkenhetne.