Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Budapesten tárgyal ma az ENSZ főtitkára

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Magyarország soros uniós elnökségi tisztségéhez kapcsolódóan folytat ma Budapesten megbeszéléseket Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára. A világszervezet dél-koreai vezetője tárgyal vendéglátójával, Schmitt Pál köztársasági elnökkel, továbbá Orbán Viktor miniszterelnökkel, Martonyi János külügyminiszterrel, és találkozik az ellenzék képviselőivel is. A főtitkár előadást is tart az ENSZ előtt álló kihívásokról a Magyar Tudományos Akadémián.

ENSZ-főtitkár legutóbb 2000-ben járt Magyarországon, a ghánai Kofi Annan személyében.

Schmitt Pál és Ban Ki Mun legutóbb tavaly, az ENSZ-közgyűlés ülésszakán találkozott New Yorkban.

Budapesti látogatása előtt Ban Ki Mun azt nyilatkozva azt mondta, esélyesnek tartja Magyarországot arra, hogy 2012-2013-ban a Biztonsági Tanács nem állandó tagjává váljon. Hangsúlyozta: tudomása szerint Magyarország keményen dolgozik a tagság elnyeréséért, és reméli, az ország ezt folytatva az ősszel elegendő szavazatot szerez az ENSZ közgyűlésében célja eléréséhez.

A 66 éves politikus négy és fél éve áll a világszervezet élén, a béke, a biztonság és az emberi jogok iránti erős elkötelezettséggel dolgozik, több reformot vitt véghez. Nagy hangsúlyt fektetett a szudáni Dárfúr kritikus helyzetének megoldására. Ban Ki Mun a legfontosabbnak a szegénység elleni küzdelmet, a nukleáris fegyverek felszámolását és a globális felmelegedés elleni erőfeszítéseket tartja.

Az ENSZ égisze alatti líbiai beavatkozással és a rendezéssel kapcsolatban személyesen is szerepet vállal.

A főtitkár szükségesnek tartja az ENSZ Biztonsági Tanácsának reformját, hogy a világszervezet igazodjon a magalapítása óta végbement jelentős változásokhoz.