Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Pöttering: Nem szabad hagyni, hogy túl nagy legyen az unió

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az uniónak nem kell feltétlenül minden országot felvennie, amely csatlakozni szeretne a közösséghez, nem szabad hagyni, hogy túl nagy legyen az EU - mondta Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi néppárti elnöke hétfőn Budapesten.

Az Andrássy Egyetemen tartott előadásában a politikus, aki egyúttal a Konrad Adenauer Alapítvány elnöke, hangsúlyozta: azt azonban reméli, hogy Horvátország minél előbb csatlakozhat az unióhoz, a nyugat-balkáni államokat pedig biztatta, hogy fáradozzanak az integrációért.

Nem lehet "politikai szívességet" tenni a csatlakozni vágyó országoknak, meg kell követelni tőlük a kritériumok teljesítését - jelentette ki.

Az észak-afrikai eseményekre utalva kifejtette, örülni kell annak, hogy az arab fiatalok az utcára vonulnak a szabadságért, és szakítani kell azzal a nézettel, amely szerint a muzulmánok terroristák, az "ellenségeink", ehelyett partnereknek kell őket tekinteni. Korábban elterjedt volt az az elmélet, amely a kultúrák összecsapását hirdette, de tenni kell azért, hogy ez a jóslat ne váljon valóra - emelte ki.

A gazdaságpolitikáról szólva elmondta: a piacnak szociális felelőssége is van. Az eurót minden erővel meg kell védeni, ésszerű stabilitási politikára van szükség - tette hozzá.

Hans-Gert Pöttering szerint többet kellene beszélni arról, hogy az EU élére állt a klímaváltozás elleni küzdelemnek. Mint mondta, egyensúlyt kell kialakítani az energiaellátásban, és a Japánban történtek ellenére is be kell látni, hogy nem lehet egyik napról a másikra leállítani Európa összes atomerőművét. Támogatta továbbá a Nabucco-vezeték megépítését, mivel - mint rámutatott - nem lehet hagyni, hogy a földgázellátásban csak Oroszországtól függjön Európa.

A Nabucco az elképzelések szerint a Kaszpi-tenger térségéből Nyugat-Európába szállít majd földgázt. A 3 ezer kilométer hosszú vezeték Törökországból indulna, és Bulgárián, Románián, valamint Magyarországon áthaladva az ausztriai Baumgartennél végződne. A vezeték lefektetése a menetrend szerint 2012-ben kezdődik, és a gázszállítás 2015-ben indulhat meg.

Az EU 27 ország 500 millió polgárának uniója, amely közös értékekre épül - mutatott rá Hans-Gert Pöttering. Emlékeztetett: 1950-ben a Robert Schuman akkori francia külügyminiszter kezdeményezte, hogy Franciaország és Németország együtt hozza létre az Európai Szén- és Acélközösséget. Ez forradalmi javaslat volt egy francia politikustól, kísérlet arra, hogy véget vessenek a francia-német ellentétnek - vélekedett.

Újabb mérföldkőként emelte ki a Lisszaboni Szerződés elfogadását, amelyért csaknem tíz évig küzdöttek a tagállamok. A dokumentum hatálybalépésének az EP a fő nyertese, mivel bővült a hatásköre - mondta.

Véleménye szerint nincs minden rendben az unióban, a helyzet javításán folyamatosan dolgozni kell, de közben mindvégig a közös értékekre kell támaszkodni. Az EU "a mi jövőnk", ezért mindent meg kell tenni, hogy erős legyen - hangsúlyozta.

Hans-Gert Pöttering a hétfőn elfogadott új magyar alkotmánnyal kapcsolatban közölte, azt kívánja, hogy az új alaptörvény képes legyen "átvezetni a magyarokat a 21. századon". Ez az alkotmány tükrözi Magyarország identitását - tette hozzá.

Bízik azokban - jelentette ki -, akik "felelősséget viselnek" Magyarországon, mert a magyarok mindig a szabadságért harcoltak, és Németország sokat köszönhet nekik.

A politikus felidézte: ő maga az EP képviselőinek első közvetlen választása, 1979 óta tagja a törvényhozásnak, s akkoriban még csak álomnak tűnt Magyarország csatlakozása a közösséghez. Magyarország azonban 2011-ben az EU Tanácsának soros elnöki tisztét tölti be, ami azt bizonyítja, hogy a szabadság, a szolidaritás utat tört az európaiak között - mondta.

A korábbi EP-elnök megjegyezte: magyarországi látogatásán felkereste a Terror Háza Múzeumot is. Fontos, hogy 2011-ben is emlékezzenek arra a fájdalomra, amelyet emberek okoztak embereknek - hangoztatta. Hozzáfűzte: nem szabad hagyni, hogy valaha is újabb totalitárius rendszer jöjjön létre Európában.

Hanganyag: Litauszky Balázs