Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Jelentett a Rogán-bizottság

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A közszférában mindenhol megtörtént a nettó bérek kiegészítése, míg a versenyszférában a béremelés eddig körülbelül 50 százalékban valósult meg - mondta a fideszes Rogán Antal, miután kedden átadta a miniszterelnöknek az általa vezetett bérmonitoring bizottság első jelentéstervezetét.

Rogán Antal az Orbán Viktorral folytatott parlamenti megbeszélés után újságírók előtt hangsúlyozta: továbbra is kitartanak amellett, hogy a bevezetett arányos adórendszer nem okozhat nettó bércsökkentést senkinél, és a bérmegállapodásokat mindenkinek be kell tartania. Egyetértettek abban - folytatta -, nemcsak a Fidesz-KDNP parlamenti frakciójának, hanem a kormánynak is eltökélt szándéka, hogy az alacsony és középkeresetűek érdekében minden lépést megtegyen a béremelések megvalósulásáért.

A bérmonitoring bizottság vizsgálata szerint a közszférában mára gyakorlatilag mindenhol megtörtént a nettó bérek kiegészítése, így a kincstári szférában, vagyis az állami foglalkoztatottak esetében, valamint az állami és az önkormányzati vállalatok körében is - ismertette a kormánypárti politikus. A versenyszféráról szólva kifejtette: a béremelési szándékok 2011-ben jóval gyengébbek voltak, mint 2010-ben. Tavaly ugyanis 7,9 százalékkal emelkedtek a bérek, ami nagyobb növekedést jelentetett, mint amit az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) született megállapodásban elvártak. Mint mondta, idén a versenyszférában eddig mintegy 50 százalékban valósult meg a bérek növekedése. Ez alapvetően azokat a cégeket jelenti, amelyek hozzájutottak a nyereségadó-kedvezményhez - jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy "a kisebb vállalkozások körében van lényegesen nagyobb óvatosság" az előző évhez képest.

Mint mondta, a kabinet elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz-KDNP kidolgozzon egy olyan törvényjavaslatot, amely még a tavaszi ülésszak ideje alatt a parlament elé kerülhet, 2012 januárjában pedig hatályba léphet, és kimondaná: nem juthat állami támogatáshoz, illetve megrendeléshez az a vállalkozás, amely nem tartja be a béremelésre vonatkozó megállapodásokat. Ennek érdekében javasolni fogják az OÉT-ben született megállapodások módosítását is, külön szeretnék ugyanis rögzíteni, hogy a nettó bérminimumra, a minimálbérre és a bérajánlásra vonatkozó megegyezés mellett legyen egy további kategória, amely arról szólna, hogyan lehet az alacsony és középkeresetűeknél, azaz a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keresőknél megőrizni a nettó bér szintjét - közölte, hozzátéve, hogy ha ez megszületik, akkor ennek a betartását fogják törvényi erőre emelni 2012-től kezdve.

Rogán Antal elképzelhetőnek tartja azt is, hogy "pozitív ösztönzőként" a jövőben a béremelésekre juttatott összegek tb-kedvezményben részesüljenek az adott tárgyévben. A tervek szerint így 2012-től a bruttó 300 ezer forint alatti kereseti kategóriában ha egy cég a nettó bér megőrzéséhez szükséges emelést hajt végre, akkor arra a bérnövelésre nem kellene a tárgyévben járulékot fizetnie, csupán személyi jövedelemadót. Ez a vállalkozások esetében a közterhek körülbelül egyharmadának az elengedését jelentené a béremelkedéseknél. Ezt a javaslatot - amely a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezéséhez hasonló - a kormány megfontolja, egyértelmű támogatásáról azonban most még nem biztosította a miniszterelnök - tette hozzá.

A bérmonitoring bizottság arra is javaslatot tett, hogy a kormány időben, idén szeptember-októberben dolgozza ki a nettó bérkompenzáció rendszerét 2012-re, és így a mostaninál zökkenőmentesebb lehet az átállás - tájékoztatott a fideszes képviselő.

Szólt arról is, hogy az adott esetben elfogadható, ha például egy nehéz helyzetben lévő cég olyan megállapodást köt a szakszervezettel és a munkavállalóival, hogy megőrzi a munkahelyeket, de nem emel bért.

A Rogán Antal vezette testület jelentéstervezetének "leegyszerűsített" verziója várhatóan egy héten belül lesz nyilvános.

Február közepén jelentették be, hogy egy bér- és adómonitoring bizottságot hozott létre a Fidesz-KDNP-frakció; a testület feladata, hogy mind a köz-, mind pedig a magánszférában megvizsgálja, teljesültek-e az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén született bérmegállapodások.