Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Pályázhat a 2017-es Világjátékok megrendezési jogáért Budapest,

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Pályázhat a 2017-es Világjátékok megrendezési jogáért Budapest, ha a közgyűlés a jövő héten elfogadja az erről szóló határozatot.

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes előterjesztésében azt írta: az esemény közvetlen és közvetett bevételeket generálna, a kereskedelmi, média, és jegyár-értékesítéshez ugyanis jelentős turisztikai bevétel is párosulhat. A Nemzeti Sportszövetség szerint a Világjátékok tervezett költségvetése 11 milliárd forint, a pályázat elnyerése esetén Budapest ebből 2 milliárd forintot vállal, amit négy évre lebontva kell biztosítani.

A rendezvényen 32 hivatalos, és 5-6 meghívott sportág szerepelhet, a négyévente megrendezett sportesemény általában 100-150 ország 3500 versenyzőjének részvételével zajlik.