Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mesterházy: alapvető célunk az új alkotmány megváltoztatása

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az új alaptörvény megváltoztatása alapvető politikai célkitűzésünk - jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője az MTI-hez hétfőn eljuttatott írásában.

Mesterházy Attila úgy fogalmaz: sosem hitte volna, hogy politikusként egyszer az lesz a feladata, hogy az alkotmányosság, a demokrácia, az alapvető társadalmi szolidaritás helyreállításáért folytasson küzdelmet. "Márpedig ma ez a feladatom. Hisz egy demokrata nem tehet mást a mai helyzetben, minthogy minden erejével küzd egy modern, igazságos és demokratikus Magyar Köztársaság megteremtéséért" - hangsúlyozta.

A pártelnök-frakcióvezető közölte: hétfőn "sokak kérése ellenére" írta alá Schmitt Pál köztársasági elnök "a Fidesz pártalkotmányát". Pedig a Fidesz nem kérdezte meg a választókat - folytatta -, hogy szeretnének-e új alkotmányt, és ilyet akarnak-e. Véleménye szerint a Fidesz nem merte megkérdezni a választópolgárokat, mert ma már többen vannak a vele szemben elégedetlenek, akik azt mondják, rossz irányba megy az ország. "Ezért akarta Orbán Viktor hatalmának kiterjesztését a lehető leggyorsabban alkotmányerőre emelni. Orbán Viktor olyan intézkedéseket hoz, amelyek szinte minden egyes társadalmi csoportot megsértenek, és amelyek jelentős része ellen az eddigi demokratikus alkotmány alapján joggal lehetne kifogást emelni" - vélekedett.

A politikus kijelentette: az új alaptörvény megváltoztatása alapvető politikai célkitűzésük, amihez el kell érni a demokratikus ellenzéki erők összefogását. Nem üzengetésre, hanem párbeszédre, nem kizárásra, hanem együttműködésre, nem önjelölt vezetőkre, hanem partnerekre van szükség - mutatott rá.

Mesterházy Attila úgy fogalmazott, "össze kell fognunk, hogy megváltoztassuk az Orbán Viktor által képviselt politikát, amelynek legfőbb jellemzői az antidemokratikus hatalomgyakorlás, a felső tízezer érdekképviselete, a múltba fordulás, az ország elszigetelése és a jogállam semmibevétele".

Szerinte Orbán Viktor menesztése csak a kezdet, a legnehezebb kérdés az, mi következik majd utána. Mint írta, biztos abban, hogy a Fidesztől egyre többen fognak elfordulni a következő években. "Éppen ezért nekünk nem ellen-Fideszt kell szerveznünk, hanem olyan demokratikus ellenzéket, amely a Fidesz legyőzése után békét és normális életet kínál az embereknek. (...) Nekünk a küzdelem korszaka mellett erre a békére is fel kell készülnünk. A köztársaság békéjére" - zárta írását az MSZP elnök-frakcióvezetője.