Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Öt új adónemet vezetne be a Fővárosi Közgyűlés

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Öt új adónem bevezetését tervezi és vizsgálja Budapest vezetése, a dugódíj mellett tűzoltási járulékot és vigalmi adót is kivetnének.

A Budapest.hu portálon közzétett 2011-2014-es gazdasági program szövege szerint a helyi adók kivetésének gazdaságfilozófiai alapja az, hogy ha egy gazdasági szereplőnek vagy a lakosság bizonyos csoportjának kifejezetten a főváros pénzéből létrehozott és működtetett szolgáltatásból, adottságból származik valamilyen különleges előnye, ebből az előnyből Budapestnek is részesednie kell.

Tarlós István főpolgármester, a napirendi pont előterjesztője úgy fogalmazott, hogy a szóba jöhető új adónemek között szerepel az úthasználati adó, amelynek bevezetését a főváros azzal indokolja, hogy a szállítmányozó cégek és a távolsági közlekedést megvalósító cégek nem fizetnek fővárosi adót, Budapest viszont sok pénzt költ a közutak fenntartására. Szintén a közlekedőket sújtaná a dugódíj, amelynek bevezetését a 4-es metró elkészültéhez kötötték, ez ugyanis feltétele volt az uniós támogatás odaítélésének.

Vizsgálják a vigalmi adó bevezetését is, ezzel kapcsolatban az előterjesztésben az olvasható, hogy korábban a vigalmi adó a belépési díjakra, belépőjegyekre kivetett egyenes adó volt, maga a logika azóta sem változott, így elvi alap mindenképpen meglenne az adónem újbóli bevezetésére.

Kivetnének tűzoltási járulékot is, mivel a főváros fenntart egy tűzoltói hálózatot, amelyre az államtól kapott normatíva összege nem elég. "Megfontolandó, hogy a biztosítótársaságoktól a tűzbiztosítási díjak megfelelő arányát a főváros járulékként elvonja mindaddig, amíg a kapott állami normatíva folyamatos, jelentős kipótlásra szorul" - olvasható az előterjesztésben.

Tervbe vették egy területfejlesztési alap létrehozását is, ebbe azok az ingatlanfejlesztők fizetnének be, akik olyan területen építkeznek, amelyet átsoroltak, és nőtt a terület értéke. A beruházások miatt a fővárosnak több közműberuházást is el kell végeznie, részben ezt kompenzáltatnák az építőkkel.

Ezzel kapcsolatban Tarlós István azt írta, hogy ki kell dolgozni egy olyan rendszert, amely szerint a nagyobb projektek, illetve az építési övezet megváltoztatása során az építési engedély kiadásának előfeltétele a fővárossal kötött területfejlesztési megállapodás legyen.

A luxusadó elvetése miatt ebben a ciklusban egyéb vagyoni típusú adó nem vezethető be, de hosszú távon szükség lehet ilyen típusú adó bevezetésére, ezért a tervek között szerepel az ingatlan-értéknövekedési adó bevezetése is. Az előterjesztés szerint ennek alapja az lehet, hogy az ingatlan értéknövekedését részben a főváros teremti meg.

A gazdasági programról a közgyűlés várhatóan szerdai ülésén dönt majd.