Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Vasárnaptól a nemzetközi börtönmissziós imahét Magyarországon is

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Vasárnap kezdődik a nemzetközi börtönmissziós imahét Magyarországon is, csakúgy, mint a világ csaknem 110 országában - közölte a Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete.

A Magyar Testvéri Börtöntársaság, amely 1993 óta vesz részt a nemzetközi börtönmissziós imahét magyarországi szervezésében, az imahét felhívását 2800 magyarországi egyházközséghez és gyülekezethez juttatta el.

Mint írták, a felhívás és a rendezvény célja, hogy "az egyházi és világi közvélemény figyelmét ráirányítsuk a börtönmisszió, az igazságszolgáltatás, a bűnmegelőzés kérdésére, ezzel összefüggésben a bűnelkövetőkre, azok családjára, az áldozatokra és hozzátartozóikra".

Magyarországon 35 börtönben 35 főállású lelkész tevékenykedik, a 17 katolikus, 11 református, öt evangélikus lelkipásztor mellett egy rabbi és egy görög katolikus pap. Rajtuk kívül tíz misszió is részt vesz a fogvatartottak lelki gondozásában, többek között a Máltai Szeretetszolgálat, a Jehova Tanúi, az adventista egyház és a szabadkeresztények is küldenek lelkészeket a börtönökbe.