Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

"Indul az MSZP-n belüli hatalmi harc"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Indul az MSZP-n belüli hatalmi harc -így tálalják a lapok, hogy Gyurcsány Ferenc volt pártelnök pártszavazást kezdeményez. A volt és jelenlegi szocialista vezetők is bírálták a felvetést.

"Kifejezetten káros" - ez az MSZP elnökhelyettesének véleménye a pártszavazásról. Balogh András az ATV-ben nyilatkozott erről.

A volt miniszterelnök-pártelnök kedden jelentette be, hogy platformja párszavazást kezdeményez, két témában. Gyurcsány Ferenc azt szeretné, ha a párt gazdálkodása átláthatóbb lenne annál, mint amit a törvény előír. A vezetők jövedelmi, vagyoni helyzetét összevetné a valósággal. Másrészt közvetlen vezetőválasztást javasolt, és azt, hogy a funkciókat ne lehessen halmozni.

Balogh András a kereskedelmi televízióban azt mondta, hogy ez káros a baloldal és az ország számára is, ráadásul éppen akkor veti fel a párt volt vezetője, mikor kritikus a helyzet Magyarországon. Az szerinte jogos, hogy nyissanak tiszta lapot a szocialisták, ugyanakkor emlékeztetett, hogy a legtöbb korrupciós és egyéb botrány éppen Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének idejére esett.

Lendvai Ildikó volt pártelnök szerint sem az MSZP alapszabályának módosítása most a legfontosabb feladat az országban. Szerinte inkább törvényjavaslatokkal kellene előjönni.

Az MSZP korábbi elnöke, Hiller István szerint rossz az időzítés, hiszen az MSZP-nek nem önmagára, hanem a Fideszből kiábrándult szavazókra kell figyelnie.

Mesterházy Attila pártelnök még kedden arról beszélt, az MSZP legfontosabb feladata a hitelesség visszaszerzése, de a szocialista párt nem foglalkozhat elsősorban önmagával.