Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bevezetik a közösségi munka büntetést

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Decemberre-januárra elkészül mind a polgári törvénykönyv (Ptk.) szakmai javaslata, mind a büntető törvénykönyv (Btk.) közigazgatási egyeztetésre bocsátandó tervezete, utóbbi általánosabb megfogalmazásokat rögzít majd a bűncselekményekre és bevezeti például a közösségi munka büntetést - nyilatkozta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az MTI-nek elmondta, hogy a Ptk. kidolgozásával megbízott, Vékás Lajos által vezetett kodifikációs főbizottság decemberre fejezi be munkáját és adja át javaslatát a kormánynak, így akár már jövő januárban megismerhetővé válhat a tervezet.

Az új Ptk. komplex, egységes magánjogi lexikon lesz, amely magába foglalja a magánjogi, azaz az állampolgárok személyes jogviszonyán alapuló kérdések teljes spektrumát, például az eddig különálló családjogi, gazdasági társasági szabályozást, vagy az egyesületi jog alapjait is - összegzett az államtitkár.

Répássy Róbert szavai szerint az 1978-as, csaknem százszor módosított törvénykönyv helyébe lépő új Btk. - amelyet a tárca büntetőjogi kodifikációs főosztálya készített elő, és hamarosan megkapják véleményezésre az igazságszolgáltatási szervek - fő újdonsága, hogy általánosabb megfogalmazásokat tartalmaz majd az egyes bűncselekményekre.

A jelenlegi szabályozás szinte minden egyes elkövetési módra tartalmaz egy tényállást, túl "kazuisztikus" - mondta, hozzátéve, szeretnék, hogy az új jogszabály általánosabb, absztraktabb megfogalmazásokat tartalmazzon, amelyeket a bírói jogalkalmazás, azaz az ítéletek töltenek majd meg tartalommal.

Így jobban lehet alkalmazkodni a bűnözés új formáihoz - mutatott rá az államtitkár, kifejtve: az eddigi gyakorlatban, ha egy új jelenséggel találkoztak, új tényállást kellett alkotni.

A Btk. általános részének tervezett újításai között beszámolt arról, hogy elsősorban a visszaesőkre szeretnének szigorúbb szabályokat alkalmazni, továbbá szélesíteni akarják a büntetési palettát, azaz a büntetési nemeket. Például, szeretnénk bevezetni a közösségi munka büntetést - tájékoztatott Répássy Róbert, aki elmondta: egyes elítéltek ezzel az önként, ingyenesen, állami, vagy önkormányzati intézménynél vállalt munkával tölthetnék le a büntetésüket, amit az intézmény vezetője igazolna a bíróság felé. Ezzel a kisebb súlyú bűncselekményeknél alkalmazható megoldással a helyreállító igazságszolgáltatást szeretnék erősíteni, azaz a közösségnek okozott sérelmet orvosolni - jegyezte meg az igazságügyi államtitkár.