Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Január elsején lép hatályba a szociálpolitikai kedvezmény

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Január elsején lép hatályba a kormány rendelete a lakásépítési támogatásról, s ezzel újra indul a szociálpolitikai kedvezmény a gyermekes, illetve gyermeket vállaló családok számára.

A Magyar Közlönyben 145. számában megjelent lakásépítési támogatásról szóló kormányrendelet szerint vissza nem térítendő támogatás igényelhető a 2010. január elseje után építési-, illetve használatbavételi engedélyt kapott lakás bekerülési költségére vagy vételárára akkor, ha a négyzetméter ár nem haladja meg a nettó 300 ezer forintot, alacsony energiafogyasztású lakás esetén a 350 ezer forintot.

Két gyermek vállalása esetén - a lakás méretétől függően - 800 ezertől és 1,3 millió forintig terjed a támogatás összege. Három gyermek esetén 1,2-2 millió, négy, vagy annál több gyermek vállalása esetén pedig - szintén a mérettől függően - 1,6-2,5 millió forint között lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni.

Orbán Viktor miniszterelnök az otthonteremtési program bejelentését követő napokban egy rádióinterjúban azt mondta, hogy a számításai szerint 6-12 hónap alatt felfutó program igazi eredménye 2-3 év múlva várható. Azt is közölte, ha a jogosultak száma ezt indokolja, akkor a becsült keret bővülhet.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a program bejelentésekor, idén októberben arról tájékoztatott, hogy a "szocpol" kifizetések 2012. január elsején kezdődnek. A számítások szerint 4-5 ezer családot érinthet, és a költségvetésben erre 5,2 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

A rendelet a gyermekvállalás teljesítésének idejét az első gyermek vállalása esetén négy, a második esetén nyolc évben rögzít. A fiatal házaspár pedig az, amelyiknek egyik tagja sem töltötte még be a 40. életévét.

Kiemelten kezeli a jogszabály az energiatakarékos, a fokozottan energiatakarékos és az alacsony, a négyzetméterre vetítve évente 25 kilowattóránál kisebb felhasználású lakások építését, mert a támogatás összegét 1,1, 1,2 és 1,3-as szorzókkal számolja.

A lakásépítési támogatás, azaz a "szocpol" igénybevételéhez a házastárs legalább egyik felének 180 nap biztosítási idővel kell rendelkeznie, és nem lehet köztartozása az igénylőnek.

A hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő költség legalább 70 százalékára számlát kell kiállítani, de a számla adója csak olyan lehet, aki az állami adóhatóságnál nyilvántartott akkor, amikor a számlát a hitelintézetnek benyújtják.

A rendelet kiköti azt is, hogy az épített vagy megvásárolt ingatlanra alapított jelzálogjog nem haladhatja meg a forgalmi érték 80 százalékát.