Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Esztergom új hitelmegállapodást köt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Esztergom képviselő-testülete pénteki ülésén úgy döntött, hogy egy közbeszerzési eljárás lezárulása után új hitelmegállapodást ír alá a bankkal, ebben átütemezik a meglévő hiteleket.

Tétényi Éva, a város független polgármestere a Raiffeisen Bankkal kötendő új hitelszerződés kapcsán az ülésen közölte: a jórészt svájci frank alapú új kölcsön összege mintegy 17 milliárd forint.

A bank képviselői a testület tagjainak kérdéseire elmondták, hogy a futamidő 25 év, az első négy évben tőketörlesztési moratórium érvényes. A négy év alatt az önkormányzat az adósságrendezésben részt vevő kisebb hitelezőket ki tudja elégíteni, továbbá a bank az új hitelmegállapodás megkötésével a hitel fedezetét képező ingatlanokra jelzálogjogot jegyezhet be, amellyel korábban nem rendelkezett.

Az ülésen a polgármester visszavonta a hivatal szervezeti átalakítását célzó előterjesztését, a Fidesz helyi frakcióvezetője pedig törvényességi aggályok miatt azt az indítványát, amely szerint a hivatal vezetői ellen indított perek költségét a város fizette volna ki, tíz évre visszamenőleg.