Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Réthelyi: A köznevelési törvény egyik célja, hogy értékké váljon a tudás

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A parlament által kedd hajnalban megszavazott köznevelési törvény egyik legfontosabb célja, hogy értékké váljon a rendszerezett tudás, ezt pedig az iskolában lehet szerezni - hangsúlyozta a nemzeti erőforrás miniszter.

Réthelyi Miklós kiemelte: a hátrányos helyzetű, szegénységben élő gyermekekre és a sajátos nevelési igényű diákokra külön oda kell figyelni, a törvény pedig tartalmazza azokat a lehetőségeket, amelyek ezt a gyerekcsoportot a pedagógusok rátermettségével együtt segítik abban, hogy az iskolába járás nekik is előrehaladást jelentsen.

A törvény lehetőséget teremt a tehetségesek kiemelt segítésére is, hogy egyre komolyabb céljaikat elérhessék és kibontakoztathassák képességeiket - tette hozzá a miniszter.

PSZ: sajnálatos, hogy elfogadták

A Pedagógusok Szakszervezete sajnálatosnak tartja, hogy az Országgyűlés hétfő éjjel megszavazta a nemzeti köznevelésről és a szakképzésről szóló törvényeket, mivel nem nyújtanak megoldást az égető problémákra, inkább tovább generálják azokat.

Az érdekvédelmi szervezet közleményében mélységesen elszomorítónak nevezte, hogy egy ilyen fontos, a társadalom jövőjét hosszútávon meghatározó kérdésben a kormánypárti képviselők - sok esetben saját szakmai meggyőződésüket is feladva - a miniszterelnökkel szembeni feltétel nélküli lojalitás miatt szavaztak igennel.

A PSZ szerint az országgyűlési képviselők annak ismeretében hozták meg döntésüket, hogy tisztában voltak azzal, a közoktatás rendszerének államosításához legkevesebb négyszázmilliárd forintra volna szükség, amelynek a fedezetét az ugyancsak hétfőn elfogadott, a 2012. évi költségvetésről szóló törvény nem tartalmazza. A 2013. évi költségvetés terhére történő ilyen mértékű kötelezettségvállalás teljesítésének lehetősége a ma ismert viszonyok között teljességgel bizonytalan - írták.

A képviselők tudták, hogy az új törvény az állami fenntartásba kerülő intézmények bezárását, a pedagógusok nagyarányú elbocsátását teszi lehetővé; hogy a közoktatási államtitkárság kommunikációjával ellentétben a pedagógusok munkaterhei növekedni fognak, és semmiféle garancia nincs arra, hogy a megígért keresetnövekedés forrása biztosítva lesz - sorolták.

A PSZ szerint azt is tudták a képviselők, hogy a beiskolázás, a továbbtanulás lehetőségének a korlátozása az esélyegyenlőtlenség további fokozását eredményezi, hiszen a tanulók jelentős hányada elől elzárja az utat a munkaerőpiacra történő belépéshez szükséges ismeretek és szakképesítések megszerzéséhez, a felsőoktatásba való bejutáshoz.

"A képviselők tudták, hogy a 16 évre csökkentett tankötelezettségi korhatár bevezetése éppen azokat a nagyon hátrányos helyzetben lévő tanulókat fogja érinteni, akiknek az oktatás az egyedüli kitörési lehetőségük a környezet okozta hátrányok mérséklésére" - olvasható a szakszervezet közleményében.