Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megőrizte az önkormányzati alrendszert az új államháztartási törvény

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Országgyűlés pénteki döntése értelmében az elkülönített állami pénzalapok, valamint a társadalombiztosítás alapjai a költségvetés központi alrendszerébe olvadnak, viszont az új államháztartási törvény elfogadása alapján másik alrendszerként megmarad az önkormányzati.

A képviselők 240 igen szavazattal, 31 jobbikos nem ellenében fogadták el a kormány előterjesztését. Az MSZP és az LMP nem vett részt a szavazáson.

Az 1992-ben hozott államháztartási törvény mára áttekinthetetlenné vált, továbbá az Alaptörvény is tartalmaz olyan szabályokat, amelyek új struktúrában felépülő törvényt igényelnek - áll az elfogadott törvény indoklásában. A korábbi szabályozott területek egy része is kikerül az államháztartási alapszabályból, például nem esik szó benne a ppp-beruházások elszámolásáról, és arról sem, hogy fedezet nélkül nem lehet közbeszerzést kiírni. Viszont generális szabály lesz az, hogy előirányzati fedezet nélkül semmilyen engedéllyel nem lehet kötelezettséget vállalni.

Az új államháztartási törvény keret jellegű, a részleteket kormányrendeletek tartalmazzák majd.

A költségvetés elkészítésének a menete a következő: március 31-ig meghatározza a kormány a gazdaság- és pénzügypolitika fő irányait, és rögzíti az egyenleg célt. A fejezetek irányítói május 31-ig megtervezik a bevételeket és kiadásokat, majd július 31-ig egyeztetik ezeket az államháztartásért felelős miniszterrel. Az indoklás ezt úgy értékeli, hogy megszűnik a jelenlegi gyakorlat, amikor alulról építkezett a költségvetés készítés.

A kormány a költségvetési törvényjavaslatot egyezteti a Költségvetési Tanáccsal, majd szeptember 30-ig az országgyűlés elé terjeszti, és csatolja hozzá a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék véleményét is. A fejezetek bevételi és kiadási főösszegeit november 30-ig határozatba foglalja az Országgyűlés. (A költségvetés végszavazásának határidejét a törvény továbbra sem rögzíti.)

Külön fejezetet kap a költségvetésben a Nemzeti Földalap, az MFB-re bízott vagyon, a központi alrendszer adósságának a kezelése, és a más fejezetekbe nem sorolható bevételek és kiadások is.

A polgármesterek a helyi költségvetési koncepciót november 30-ig nyújtják be a képviselő testületnek. Választási évben ez a határidő december 15.

A törvény rendelkezik költségvetési főfelügyelő és felügyelő kirendeléséről.

A költségvetési főfelügyelő, felügyelő a gazdálkodás a költségvetés politikával való összhangja és a takarékos, szabályszerű működés érdekében a kormányrendeleten meghatározott intézkedéseket tehet - áll a törvényben.

Az államháztartási törvényben a Nyugdíjbiztosítási Alapról (NYA) szóló rész kimondja: ha az NYA tervezett éves bevétele kisebb a teljesítendő kifizetések összegénél, akkor a különbséget a központi költségvetés más fejezeti előirányzatából kell átutalni, kipótolva a kifizetendő összeget. A törvényszöveg kiegészül azzal is, hogy a központi költségvetés terhére történő tényleges kifizetésekre a költségvetési évben a tényleges költségvetési bevételek és kiadások alakulása függvényében kerülhet sor.