Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megerősített szolgálattal dolgozik szilveszterkor az Országos Mentőszolgálat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az irányítócsoportokat megerősítették, száz százalékos kapacitással készül a szilveszter éjszakára az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) - mondta Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos az OMSZ budapesti sajtótájékoztatóján szombaton.

Mint kifejtette: országosan mintegy 550, csak Budapesten és környékén pedig nagyjából 100 mentőautó lesz készenlétben.

Győrfi Pál az OMSZ szóvivője azt mondta: szilveszterkor a legtöbb hívást éjjel 11 és hajnali fél 5 között kapják. "Nagyüzemben" főként Budapesten és a nagy városokban dolgoznak. A mentődolgozók csak a fővárosban nagyjából 600-700 esetet látnak el - tette hozzá.

Az OMSZ felhívta a figyelmet a pirotechnikai eszközök, köztük a petárda veszélyeire, amelyet egyébként hivatalosan nem is szabad használni. Győrfi Pál azt mondta: a tapasztalatok alapján általában az illegálisan forgalomba hozott, nagy hatóerejű pirotechnikai eszközök, vagy a házilag barkácsolt eszközök okozzák a nagyobb bajt. Szakszerűtlen használat esetén ezek súlyos, akár maradandó sérüléseket is okozhatnak - hangsúlyozta.

A szóvivő ugyanakkor elmondta: a tendencia némileg javult, mivel tavaly összesen négy súlyos petárdabalesethez kellett kivonulniuk. Ennek kapcsán viszont felhívta a figyelmet: az égési sérülések esetében kiemelten fontos, hogy még a mentők kiérkezése előtt 15 percig folyó hideg víz alá tartva meg kell kezdeni a sérülés hűtését.

Győrfi Pál azt is kiemelte, hogy az idén is fagypont körüli időre, akár mínusz fokokra is számíthatunk szilveszter éjszaka, így az utcán fennáll a kihűlés, a fagyás veszélye.

A mentőszolgálat azt kéri: az együtt szórakozók ne hagyják egyedül az utcán azt a társukat, aki esetleg többet ivott a kelleténél, hanem inkább kísérjék haza. Abban az esetben pedig, ha egy rászorulón fagyási sérülést észlelnek fontos, hogy a fagyott testrészt nem szabad dörzsölni, csak be kell bugyolálni a mentők kiérkezéséig - emelte ki a szóvivő.

Győrfi Pál év végi összesítésük alapján elmondta: az Országos Mentőszolgálat 2011-ben csaknem egymillió embert látott el, annak ellenére, hogy az "egyszerű betegszállítást" 2008 óta már nem ők, hanem az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral szerződésben álló magán-betegszállítók végzik. A szolgálat mintegy 7000 mentődolgozója, 2011-ben nagyjából 33 millió kilométert tett meg Magyarország útjain - mondta az OMSZ szóvivője.