Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hogyan jutott el a lemondásig Schmitt Pál négy nap alatt?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Pénteki, köztelevíziónak adott interjújában Schmitt Pál még azt hangsúlyozta, doktori címének elvétele nem függ össze köztársasági elnöki pozíciójával, hétfőn mégis bejelentette lemondását.

Pénteken Schmitt Pál a köztelevíziónak adott interjúban még azt mondta, hogy nem mond le tisztségéről.

Becsületes férfimunkának nevezte doktori dolgozatának megírását és annak megvédését. Schmitt Pál ekkor még úgy fogalmazott: mivel ő nem idézhető bíróság elé, ő sem akar perelni.

Szombaton a Kossuth Rádiónak nyilatkozva Schmitt Pál még mindig az ártatlanságát bizonygatva azt mondta: azt egyetemi szenátus döntésével az egyetem saját magát korrigálta. Hozzátette: úgy látja, hogy az ügy az államfői tekintélyt is aláássa. Hangsúlyozta: csak a bíróságnak lett volna joga elvenni tőle a kisdoktori címet.

A Parlamentben hétfőn napirend előtti felszólalásában Schmitt Pál újra ártatlanságát bizonygatva már azt mondta: jogi úton vesz elégtételt a kisdoktori címe megfosztásáért. Beszéde végén a köztársasági elnök bejelentette: lemond tisztségéről.

Hanganyag: Domanits András