Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A járások csak államigazgatási feladatokat vesznek át

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A járások csak államigazgatási feladatokat vesznek át, önkormányzatiakat nem - hangsúlyozta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára. Szabó Erika szerdai budapesti sajtótájékoztatóján rögzítette: a járási rendszer kialakítása sem az önkormányzati jogokat, sem pedig a helyi közügyek intézésével kapcsolatos kérdéseket nem érinti. Egyelőre nyitott kérdés a fővárosi körzetek száma.

Az államtitkár a járásokról szóló törvényjavaslat részleteit ismertette az újságírókkal. Szabó Erika elmondta, az Országgyűlésnek már benyújtott előterjesztés értelmében 81 államigazgatási feladat maradna a jegyzőknél, és 80-at telepítenének át a járási hivatalokra; utóbbiakhoz kerülnének át például az okmányirodák.

Közölte, a cél az egyablakos ügyintézés biztosítása az ügyfelek számára, tehát hogy a polgárok egyetlen helyen, a - 2013 végéig kialakítandó - kormányablakoknál tudják majd valamennyi ügyüket elintézni.

Szabó Erika az MTI kérdésére azt mondta, legkésőbb június 30-áig kell döntést hozni a járások számáról, de bízik abban, hogy ez már korábban megtörténik. Jelezte: nyitott kérdés még a budapesti körzetek (járások) száma is.