Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megtartotta alakuló ülését a Malév-bizottság

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megtartotta alakuló ülését a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság.

A Malév és a Budapest Airport privatizációját, a Malév visszaállamosítását, valamint csődjét és az azt megelőző intézkedéseket, továbbá ezek felelőseit vizsgáló bizottság munkarendjéről a képviselők a következő ülésen döntenek. Varga Istvánt, a testület fideszes elnöke azt mondta: reményeik szerint a következő, május 9-ei ülést követő két hét múlva már lesznek meghallgatások.

Hatalmas szerződéses komplexumról van szó, ami nyolc év alatt a Malév és a privatizáció körül felhalmozódott - tette hozzá.

A tíztagú parlamenti vizsgálóbizottság létrehozásáról márciusban döntött az Országgyűlés Budai Gyula korábbi elszámoltatási kormánybiztos kezdeményezésére. A Fidesz négy-, a KDNP egy-, az MSZP és a Jobbik kettő-kettő-, az LMP pedig egy képviselőt delegált a testületbe. Az elnököt a Fidesz, az alelnököt pedig az MSZP adta.