Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ösztöndíjprogramokkal segíti a Corvinus Egyetem az önköltséges hallgatókat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kompenzációs és ösztöndíj programot indít a Budapesti Corvinus Egyetem azoknak a hallgatóknak, akik nem tudják kifizetni a képzésük önköltségét - jelentette be az InfoRádióban Rostoványi Zsolt, az intézmény rektora. A Közel-Kelet szakértő a műsorban beszélt arról is, hogy az Egyesület Államoknak és általában a Nyugatnak alapvető szemléletváltozásra van szüksége ahhoz, hogy kezelni tudja a közel-keleti konfliktust.

Rostoványi Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy kifejezetten az önköltségek hallgatók számára készült a Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program. Két meghatározó szempont alapján választják ki a résztvevőket: a kiváló tanulmányi eredmény és a szociális helyzet figyelembe vételével - tette hozzá.

Ennek alapján a hallgatók kedvezményt, de akár teljes mentességet is kaphatnak. Szeptembertől egyelőre csak szociális helyzet alapján tudnak mérlegelni, hiszen a tanulmányi eredmény figyelembe vételéhez meg kellett várni legalább az első félév végét - hangsúlyozta a rektor.

Vannak természetesen az egyetemen ösztöndíj-programok is - tette hozzá.

Mint mondta, a kompenzációs programhoz nem kell pótlólagos anyagi forrás, hiszen az "mindössze" azt jelenti, hogy az egyetemnek kevesebb bevétele lesz. Az ösztöndíjprogramoknál pedig fontos a vállalati hozzájárulás, de szerencsére az egyetemnek nagyon kiterjedt külső kapcsolatrendszere van, és az állami finanszírozású helyekre megszabott keretszámok nyilvánosságra kerülése után jó néhány partner maga kereste meg az intézményt, és jelezte, hogy szeretne a hallgatók számára felajánlani különböző lehetőségeket, például vállalati ösztöndíjat.

Szemléletváltásra van szükség


Az Egyesület Államoknak és általában a Nyugatnak alapvető szemléletváltozásra van szüksége ahhoz, hogy kezelni tudja a közel-keleti konfliktust - hangsúlyozta Rostoványi Zsolt.

A Közel-Kelet szakértő hangsúlyozta, hogy a térségben komoly szövetségesei vannak a Nyugatnak, az Egyesült Államoknak, bár ez változik, hiszen Egyiptom, például már deklarálta, hogy az ország Washingtontól sokkal inkább független külpolitikát kíván folytatni.

A térség országai bizonyos gyanúval szemlélik a Nyugatot és az Egyesült Államokat, nem kismértékben amiatt, mert a korábbi Bush adminisztráció teljes mértékben elhibázott közel-keleti politikát folytatott, az Obama kormányzatnak pedig - amelyik nagyon biztatóan kezdett - semmit nem sikerült megvalósítania pozitív céljaiból.

Bár a Nyugat az utóbbi időben nem bizonyult sikeresnek, ugyanakkor bizonyos pontokon Rostoványi Zsolt szerint elengedhetetlen a közreműködése - ahogy a régió országainak az együttműködése is a Nyugattal.

Ehhez azonban szemléletváltozás szükséges, és nem szabad elfeledkezni Oroszország és Kína pozícióinak erősödéséről sem a régióban, ahol igen érdekesen alakul a nagyhatalmi konstelláció.

Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!

Hanganyag: Hlavay Richárd