Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ellenzéki pártvélemények Áder János államfővé választásáról

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az MSZP szerint Áder János nem a nép, hanem Orbán Viktor embere. Az LMP azt kéri tőle, hogy kezdeményezze az ombudsmannál a választási és az igazságügyi törvények alkotmányossági felülvizsgálatát. A Jobbik azt kívánja, hogy államfőként próbáljon meg a "pártidentitásán" felülemelkedni.

Az MSZP szerint a szerdán államfővé választott Áder János elődjéhez, Schmitt Pálhoz hasonlóan nem az emberek, hanem Orbán Viktor embere - mondta Simon Gábor elnökhelyettes sajtótájékoztatóján.

Az MSZP-s képviselő szerint Áder Jánosnak pártpolitikusként, ismerve a jelölésének és a megválasztásának körülményeit, nehéz dolga lesz, amikor a nemzet egységét akarja kifejezni, illetve be akarja tölteni a demokrácia és a jogállam működéséhez nélkülözhetetlen ellenőrző szerepét.

Hozzátette: az MSZP - amely nem vett részt az államfőválasztásban - annak örült volna, ha a kormányoldal nem egy fideszes pártkatonát választ köztársasági elnökké. Ugyanakkor azt mondta, a szocialisták kíváncsian várják, hogy Áder János miként szerez érvényt a megválasztása után tett vállalásainak, illetve, hogy abban valós szándékait fogalmazta-e meg.

Az LMP azt kéri Áder Jánostól, hogy kezdeményezze az ombudsmannál a választási és az igazságügyi törvények alkotmányossági felülvizsgálatát - mondta Jávor Benedek. Az ellenzéki frakcióvezető szerint az államfőnek fel kellene kérnie Szabó Máté országgyűlési biztost, hogy a hivatkozott jogszabályok ügyében forduljon az Alkotmánybírósághoz.

Jávor Benedek közölte: a köztársasági elnök megválasztása során frakciójuk azért nem vette fel a szavazólapokat, mert így tiltakoztak az ellen a folyamat ellen, amelynek során Áder Jánost jelölték. Mint mondta, Schmitt Pál lemondásával olyan közjogi helyzet állt elő, amikor a demokratikus közintézményekbe vetett bizalom megrendült.

Ebben a helyzetben már a köztársasági elnök jelölésének folyamata során is a konszenzust kellett volna keresni, és olyan jelöltet kellett volna találni, aki a pártpolitikai érdekeken túlmenően is képes megtestesíteni a nemzet egységét és megerősíteni a köztársasági elnöki intézménybe vetett társadalmi bizalmat - érvelt.

A politikus azt mondta, Schmitt Pál lemondását követően voltak olyan jelek, hogy a Fidesz hajlik erre a megoldásra, de végül ezt a lehetőséget a kormánypártok elvetették, és a jelölésben "ugyanannak a diktátumszerű megoldásnak a javára döntöttek, amely jellemzi a Fidesz-kormányzás elmúlt két évet". Szavai szerint a kormánypártok folytatták annak a centrális erőtérnek a kiépítését, amelynek során minden "Orbán Viktor fejében, legjobb esetben is a Fidesz elnökségében dől el".

A képviselő a jelölési folyamat mellett kritizálta Áder János személyét is, mert - mint mondta - az államfő pályafutása kizárólag fideszes politikusi tevékenységéhez köthető, semmi más nincs az életrajzában, ami megindokolná, hogy miért ő legyen a köztársasági elnök.

Jávor Benedek kijelentette ugyanakkor: meg kell adni az államfőnek az esélyt arra, hogy megmutassa, képes-e túllépni a pártpolitikai szerepen és olyan köztársasági elnökké válni, aki az alkotmányosság őreként és a nemzet egységének megtestesítőjeként megvalósítja az alaptörvényben foglaltakat.

Áder János elnöki beszédét értékelve egy kérdésre válaszolva azt mondta, az felcsillantotta annak esélyét, hogy az államfő alapvetően kész az alkotmányossági szempontok érvényesítésére és nyitott arra, hogy a kormánypártok primer politikai szempontjain túl más értékeket is érvényesítsen.

A Jobbik azt kívánja, hogy Áder János államfőként próbáljon meg a "pártidentitásán" felülemelkedni és legyen valódi kontrollja a törvényhozásnak - jelentette ki Balczó Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke.

Azt mondta: a Jobbik azt várta volna "a nemzeti együttműködés meghirdetett rendszerétől", hogy olyan jelöltet állítanak a kormánypártok, akinek a politikai pályafutása nem egy párt keretein belül, pártpolitikusként zajlott. Ebben az esetben talán nagyobb támogatást is kaphatott volna a jelölt - mondta Balczó Zoltán, hozzátéve: így azonban a Jobbik nemmel szavazott a szerdai választáson.