Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Meddig lesz csigalassú a 3-as metró?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ideiglenesen korlátozták a metrók sebességét kedden a 3-as, észak-déli vonal egy szakaszán, itt a szerelvények műszaki hiba miatt legfeljebb óránkénti 20 kilométeres sebességgel haladhatnak - közölte a BKV metrós szakszervezetének elnöke. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint a korlátozás május 10-én teljesen megszüntethető.

Gulyás Attila az Index információit megerősítve azt mondta, a korlátozást a Nagyvárad tér és a Népliget közötti szakaszra, a belvárosba vezető pályára rendelték el, mert meghibásodott az egyik váltóberendezés. A hibát a BKV az éjjeli karbantartás során kijavítja, így a sebességkorlátozást szerdára feloldhatják - tette hozzá.

A BKK Facebook-oldalán azt közölte, hogy a keddre virradó pályabejáráson az érintett szakasz egyik kitérőjében sínfejkitörést találtak, ezért kellett elrendelni a korlátozást. Az éjszakai üzemszünetben ideiglenesen javítják ki a hibát, és ezt követően a sebességet csak 40 kilométerre kell csökkenteni. A végleges, a korlátozást teljesen megszüntető javítást május 9-én éjjel végzik el.

A központ közlésében azt írta, a 3-as metróvonal vasúti pályájának állapota sürgős beavatkozást igényel, de az idei évben csak a legkritikusabb szakaszok részleges felújítását tudják elvégezni. A BKK mintegy egy évvel ezelőtt pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz a 3-as metró teljes felújítására, uniós forrásokból, de érdemi elbírálására eddig nem volt.

Az automata rendszerrel működő 3-as metró teljes vonalára tavaly decemberben 60 kilométeres óránkénti sebességre vonatkozó korlátozást rendeltek el a sínek kopása miatt. Mivel a hiba kijavítása még nem kezdődött el, ez a korlátozás továbbra is érvényben van, a szerelvényeket az automatika helyett a vonatvezetők irányítják.