Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Támogatták a szakbizottságok Balog Zoltán miniszteri kinevezését

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A bizottsági meghallgatásokon már túl van Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, így május 14-től átveheti a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának irányítását, amelyet Emberi Erőforrások Minisztériumának hívnak majd.

Balog Zoltán kedden a sport és turizmus, az Oktatási, tudományos és kutatási bizottság, az emberi jogi, valamint a kulturális és sajtóbiztosság előtt is ismertette elképzeléseit. A testületek támogatták a leendő erőforrás miniszter terveit.

A sport- és turizmusbizottsága előtt a mindennapos testnevelés bevezetéséről és a sport integráló erejéről beszélt. Kiemelte, hogy a mindennapos testnevelést az iskolai oktatás első, ötödik és kilencedik évfolyamán, szeptember 1-től, felmenő rendszerben szervezik meg, illetve később kiterjesztenék a szakképzésekre, a gimnáziumi és a szakiskolai oktatásra is.

Balog Zoltán a Sportkórházzal kapcsolatban elmondta: jelenleg három verzió van, a végső döntést a sportért felelős államtitkársággal együtt hozzák majd meg.

A leendő tárcavezető meghallgatásán arról beszélt, hogy meg kell erősíteni az emberi erőforrásokat. Balog Zoltán szerint ennek ad helyet az iskola, az egészségügy, a szociális ellátórendszer, a sport és a kultúra.

"Szeretném, ha ebben a minisztériumban, ahogy eddig, is az emberi erőforrás lenne a legnagyobb kincs, a legnagyobb érték. Ha az emberi erőforrás erősödik, akkor az a gazdaság számára is felhajtó erő tud lenni" - fogalmazott.

A miniszterjelölt a szervezeti változásokról szólva elmondta: két államtitkársággal bővül a minisztérium.

A társadalmi fölzárkózásért felelős államtitkárság miniszteri vezetéssel átkerül a tárcához; akárcsak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból az egyházi és civil kapcsolatokért, a nemzetiségekért, a kisebbségekért felelős államtitkárság.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a múlt héten nyújtotta be lemondását. Balog Zoltán - Orbán Viktor miniszterelnök kérésére - május 14-től irányíthatja az Emberi Erőforrások Minisztériumát.