Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Döntött a kormány: júliustól bevezetik a távközlési adót

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Elfogadta a kormány a mai ülésén a Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő új adóintézkedéseket, így a távközlési adót, a pénzügyi tranzakciós adót és az egységes biztosítási adót - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő. A távközlési adót már júliustól bevezetik, a tranzakciós adó egy ezrelék lesz.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010-ben átmeneti jelleggel vezette be a válságadókat és a bankadót. Éppen ezért a kormány úgy döntött, hogy 2013 elejétől a bankadó fele marad a rendszerben, 2014-től pedig ez az adó megszűnik.

Hozzátette ugyanakkor: ha az EU-ban lesz akkor bankadó, a magyar kormány is megfontolja újbóli bevezetését.

A nemzetgazdasági miniszter beszédében hangsúlyozta, hogy a kormány mai döntéseinek köszönhetően a következő évtizedekben az államháztartás stabilan és mindig három százalék alatt tartja a hiányt.

További adóemelés a jövedelem típusú adóknál nem várható, elértük azt a szintet, ahonnan csak csökkennek az adók - mondta Matolcsy György.

Már júliustól lesz távközlési adó

Július elsejétől vezetik be a távközlési adót - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve: az első 10 perc ingyenes lesz, afölött 2 forint adót kell fizetni percenként, a magánszemélyeknek maximum 700 forintot kell fizetniük, cégek esetében a korlát 2.500 forint.

Bár július elsejétől vezetik be, ténylegesen augusztustól működik a távközlési adó - tette hozzá. Az egyeztetések még folynak, "maximális a mozgástér a részletek megtárgyalására".

Az adó a távközlési cégeket terheli.

Matolcsy György kérdésre válaszolva elmondta: azzal számolnak, hogy a társaságok megpróbálják majd átterhelni az adót a fogyasztókra, de az erős verseny miatt ez nem fog sikerülni.

Tranzakciós adó: 1 ezrelék


A pénzügyi tranzakciós illeték 1 ezrelék lesz, hatálya a 600 ezer milliárd forintos teljes éves tranzakcióból egy 130 ezer milliárd forintos körre terjed ki, ebből 130 milliárd forint bevétele származik a költségvetésnek - ismertette a miniszter.

Bizonyos nagy tranzakciókat mentesítenek, így például az MNB által indított utalások, illetve az Államkincstár is mentesül az illeték megfizetése alól. A magánszemélyeket nem érinti az illeték, ha egy bankban utalnak maguknak különböző számlákra.

A miniszter jelezte: az adó alanya a bank, amelyik a tranzakciót lebonyolítja.

A kormány elfogadta azt a kamarai javaslatot, hogy 5 millió forint felett a vállalatok közötti pénzmozgás mindig utalással történjen, pénzintézeten keresztül - mondta Matolcsy György, hozzátéve: ilyen kötelezettség a magánszemélyek esetében nem lesz.

A Bankszövetség azt kérte a szakértői egyeztetés során, hogy a tranzakciós adó a magánszemélyeket terhelje, de ezt a javaslatot a kormány nem támogatta - felelte az MTI kérdésére Matolcsy György, aki azt is elmondta, hogy 2012-2013-ban évente 500-600 milliárd forinttal nő a költségvetés adóbevétele, ami lehetővé teszi, hogy a jövedelmet terhelő adók később csökkenjenek.

Hárommal csökken az adónemek száma jövőre

A kormány szerdai döntései azt jelentik, hogy hárommal nő és hattal csökken az adónemek száma, így a magyar adórendszerben 2013. január 1. után 51 féle adónem lesz - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.

Elmondta: 2010 júniusában még 58 féle adónem volt, amit 48-ra csökkentettek, majd a múlt év őszi törvénykezési hajrájában 54-re nőtt az adónemek száma.

Így szűnhet meg a bankadó

Hitelezni kell

Matolcsy György azt várja, hogy 2013-ra olyan együttműködést tudnak kialakítani a magyarországi bankrendszerrel, amellyel akár a teljes, jövőre várt 60 milliárdos bankadó megfizetését elkerülheti a szektor.

A nemzetgazdasági miniszter azt mondta: amennyiben a bankok bővítik a hitelezést, azt leírhatják a bankadóból, így a hitelezés megfelelő növelésével akár el is tűnhet jövőre az idei 120 milliárd felét kitevő bankadó.

Ehhez hitelezni kell, és biztosítani kell, hogy a hiteleket a vállalatok és a háztartások fel is tudják venni. Ez segíti a növekedést is - tette hozzá.