Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kiterjeszti vizsgálati körét a Malév-bizottság

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szocialista javaslatok szerint módosították a Malév privatizációját vizsgáló bizottság munkarendjét a testület második ülésén.

Vita alakult ki a Malév privatizációját, visszaállamosítását, majd felszámolását vizsgáló parlamenti bizottság ülésén az MSZP-s Józsa István javaslatáról, amely a vizsgálatot kiterjesztette volna a 2010-es kormányváltást követő intézkedésekre is, és a többi között meghallgatta volna Fellegi Tamás volt nemzeti fejlesztési minisztert, Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkárt és Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert.

Veres János, a testület szocialista alelnöke javasolta, hogy ennek megfelelően egészüljön ki a bizottság vizsgálati köre. Varga István (Fidesz), a bizottság elnöke jópofának nevezte a javaslatot, majd emlékeztette a bizottság alelnökét az országgyűlés bizottságot létrehozó határozati javaslatára, amely a 2002-től 2010-ig tartó időszakra köti a bizottság tevékenységét.

Józsa István "A tanú című" filmre emlékeztette a bizottságot, mert szerinte Varga István még a tárgyalás előtt az ítéletről beszélt. Kérte a testület elnökét, hogy ha a bizottság nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy a kormánypártok koncepciós eljárást kezdtek, mutasson némi kompromisszumkészséget.

Varga István visszautasította a vádat, hogy koncepciós eljárásról lenne szó. A jobbikos Berha Szilvia egyébként nem vetette el az MSZP-s javaslatot, pontonkénti szavazást javasolt róla, az LMP-s Ertsey Katalin pedig szintén úgy látta, hogy fontos lenne a 2010 utáni időszakot is vizsgálni.

Végül pontonként szavazott a bizottság a szocialista javaslatról, és két pontját változtatás nélkül, további egyet pedig némi módosítással elfogadtak a képviselők. Ennek értelmében a bizottság azt is vizsgálja, hogy tárgyalt-e a magyar kormány az Európai Bizottsággal a Malévvel kapcsolatos egyes tulajdonosi intézkedések tiltott állami támogatásként történő értékelésének kockázatáról.

A bizottság következő ülésén az ÁPV Zrt. volt vezetőit: Vásárhelyi István igazgatósági elnököt, Somkuti István vezérigazgató-helyettest, Macher Ákos vezérigazgatót és Kamarás Zoltán ügyvezető igazgatót hallgatja meg. A jövőbeni meghívottak között egyébként az AirBridge Zrt. részéről szerepel Borisz Abramovics orosz üzletember is, ám kérdésünkre Varga azt válaszolta, hogy őt várhatóan nem tudják meghallgatni, és meghívót sem küldtek még neki.