Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elfogadta az Országgyűlés a Gyöngyöspata-jelentést

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Elfogadta az Országgyűlés a tavaly tavaszi gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló bizottság jelentését, amely a Jobbikot, az LMP-t, a hozzájuk köthető szervezeteket és Richard Field amerikai üzletembert is elmarasztalja a Heves megyei községben történtekkel kapcsolatban. A képviselők döntöttek arról is, hogy a mezőgazdasági áfacsalások megakadályozása érdekében az agráriumra is kiterjesztik a fordított adózást.

A képviselők 250 igen, 58 nem szavazattal, két tartózkodás mellett fogadták el hétfőn a Gyöngyöspata-jelentést.

Gyöngyöspata azt követően került a közfigyelem középpontjába, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai tavaly március elejétől két héten át járőröztek a településen, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt.

A 2011. április 22-24. közötti napokra a település határába katonai és önvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett a Véderő nevű szervezet, de a rendezvény megnyitását a rendőrség megakadályozta. A tábornyitás napján 267 roma nő és gyermek távozott a településről Csillebércre és Szolnok-Tiszaligetre néhány napra.

A mezőgazdaságra is kiterjesztik a fordított adózást


A mezőgazdasági áfacsalások megakadályozása érdekében az agráriumra is kiterjesztik a fordított adózást; az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn fogadta el az Országgyűlés.

A fordított adózás - amely azt jelenti, hogy az eladó az adókötelesen értékesített termék után nem számít fel áfát, vagyis nettó áron értékesít, a forgalmi adót pedig a vevő fizeti be - olyan adózási mechanizmus, amely szakértők szerint eredményesen hozzájárulhat a mezőgazdaság meghatározott területein jellemző áfacsalási módszerek visszaszorításához.

A jogszabály alapján a fordított adózást a gabona-, az olajosmag- és fehérjenövény-kereskedelemben vezetik be. A fordított adózás így a kukoricára, a búzára, az árpára, a rozsra, a zabra, a triticaléra, a napraforgómagra, a repce- és olajrepcemagra, valamint a szójababra lesz érvényes.

A változtatások július 1-jén lépnek hatályba, és kétéves átmeneti időszakra maradnak hatályban.