Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az új Büntető törvénykönyvről kezd vitát az Országgyűlés

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormány tervei szerint 2013-tól hatályba lépő, új Büntető törvénykönyvről (Btk.) kezdődik általános vita az Országgyűlés mai ülésén, amelyen a képviselők még egyebek mellett a piacfelügyeletről szóló kormányzati jogszabályjavaslatról is elmondhatják véleményüket.

Az ülésnap reggel 9 órakor az új Btk.-ról szóló javaslat általános vitájával kezdődik. Ennek során elsőként a kormány ismertetheti előterjesztését, amelyet ezúttal még csak a frakciók vezérszónokai értékelhetnek, a további képviselői felszólalásokra ugyanis csak az általános vita későbbi folytatása során kerülhet sor.

A kormány tervei alapján az új Btk. 2013-ban lépne hatályba, és egyebek mellett rendelkezne a büntethetőséget kizáró jogos védelemről, aminek értelmében a megtámadott személynek védekezése során nem kell az arányosságra figyelemmel lennie, akár az élet kioltásáig is elmehet.

Az előterjesztés értelmében a büntethetőség korhatára 12 éves korra csökkenhet az élet elleni bűncselekmények esetében, amit kedden az alapvető jogok biztosa bírált; Szabó Máté szerint ugyanis a deviáns gyerekek problémáját nem elsősorban büntetőjogi szankciókkal kellene megoldani.

Várhatóan a délutáni órákban kezdődhet általános vita a kormány deregulációs törvénycsomagjáról, amely összesen négyszázhatvan törvényt helyez hatályon kívül. A Ház ezt követően kezdheti tárgyalni a termékek piacfelügyeletéről szóló javaslatot, amelyben a kabinet azt kezdeményezi, továbbra is elsősorban a gyártó legyen köteles gondoskodni a termék biztonságáról, ugyanakkor az importőr, illetve a forgalmazó se hozhasson forgalomba a használójára veszélyt jelentő árut.

A képviselők utolsó napirendi pontként a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvény, Pintér Sándor belügyminiszter által kezdeményezett módosításához szólhatnak hozzá.