Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elfogadták a távközlési adót: két forint percenként és üzenetenként

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről döntött a parlament pénteken. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatóknak minden elküldött üzenet után is. Az új adót augusztustól szedik be a szolgáltatóktól.

Az adó összege havonta magánszemélyeknél legfeljebb hétszáz, a cégeknél kétezer-ötszáz forint lehet. Magánszemélyeknél havonta az első tíz perc beszélgetés adómentes. Szintén mentesül az adó alól a segélyhívás és az adománygyűjtő számok hívása.

Az előterjesztést név szerinti szavazással, a kormányoldal támogatásával fogadta el az Országgyűlés.

A javaslat országgyűlési vitájában Rogán Antal, a Fidesz vezérszónoka az előző két szocialista kormányzat által felhalmozott adósságállománnyal indokolta a távközlési adó szükségességét.

Az MSZP-s Baja Ferenc azonban a különadók fenntartásaként, úgymond "egyszerű és világos sarcként" értékelte a távközlési adót. A párt a részletes vitában már részt sem vett.

A Jobbik a hatástanulmányokat hiányolta, majd a részletes vitában Volner János attól tartott, hogy a távközlési adót a szolgáltatók át fogják terhelni a lakosságra.

Vágó Gábor, az LMP részéről érthetetlennek nevezte, hogy a kormánynak miért kell egy "ilyen picike adót" bevezetnie.

Az elfogadott jogszabály szerint mentesül az adó alól a segélyhívás, az adománygyűjtő szám hívása, az adománygyűjtő hívószámnak küldött üzenet, a teszthívás, az európai harmonizációs számra indított hívás. A törvényi mentességek célja az, hogy bizonyos társadalmi szempontból preferált esetekben, továbbá a technikai jellegű, a hálózat karbantartásával összefüggő hívások esetén ne kelljen a szolgáltatónak adót fizetnie.

Mentességet élvez továbbá a szolgáltató magánszemély előfizetők esetében telefonszámonként havonta tíz perc beszélgetésig. Ez a mentesség egyfelől azt hivatott megakadályozni, hogy a szolgáltató a keveset telefonáló magánszemélyek telefondíját az adóra hivatkozással emelje, másfelől pedig lehetőséget ad a szolgáltatónak arra, hogy magánszemélyeket előnyben részesítő díjpolitikát folytasson, azaz kedvezőbb díjcsomagot alakítson ki a magánszemélyek számára.

A távközlési cégekre kivetett adótól évi 44,4 milliárd forintos bevételt vár a kormány. A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone azonban korábban közös sajtóközleményben adott hangot megdöbbenésének a szektort sújtó "újabb különadó" miatt. A Telenor már be is jelentette, hogy mindaddig, amíg az őket két különadó közül az egyiket ki nem vezetik, a cég érvényesíti áraiban az új távközlési adót.