Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Így alakulhat át a sporttámogatás

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint a londoni olimpia után át kell alakítani a sportágak támogatásait. Borkai Zsolt kiemelte, hogy jelenleg túlságosan elaprózódnak a források.

A londoni olimpia után változások lehetnek a támogatási rendszerben - mondta az InfoRádió kérdésére Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke egy támogatói szerződéssel egybekötött háttérbeszélgetésen. A sportvezető elmondta, hogy jelenleg túlságosan elaprózódnak a források, ezen pedig az ötkarikás játékok után változtatni kell.

Ebben szerepe lesz annak, hogy mennyire tradicionális egy sportág, illetve hogy milyen bázissal és utánpótlással rendelkezik - tette hozzá a MOB elnöke, aki kiemelte, hogy az olimpia előtti időszakban az olimpikon és a szervezet könnyebben jut támogatáshoz. Borkai Zsolt elmondta, hogy az újabb támogatóknak köszönhetően várhatóan javul a magyar sportolók egészségügyi ellátása.

Imre Géza, a negyedik olimpiájára készülő párbajtőröző az eseményen kiemelte, hogy szereti a kvalifikáció utáni nyugodtabb időszakot. A klasszis párbajtőröző elmondta, hogy még rá is várnak olyan versenyek, amelyek fontosak lehetnek az ötkarikás játékok szempontjából, meghatározhatják, hogy egy gyengébb vagy egy erősebb rivális ellen kell a torna elején pástra lépni.

Az olimpiai ezüstérmes versenyző az InfoRádió kérdésre elmondta, hogy sok összetevője van annak, hogy miért sikerültek gyengébben a kvalifikációs versenyek, de hamarosan komoly változások lesznek a szövetségben.

Imre Géza beszélt arról is, hogy még az olimpia előtt tisztújítás lesz a vívószövetségben, és várhatóan a több szövetségi kapitányos rendszerről visszatérnek az egykapitányosra, szerinte ez segíthet a problémák rendezésében. Ezzel kapcsolatban Borkai Zsolt hangsúlyozta, hogy a vívósport vezetői készek a változásra, amely az egész szövetség és a sportág szerkezetét érintheti.

Időközben kiderült, hogy a június közepén rendezendő vívó Európa-bajnokságon már nem Kovács Tamás irányítja szövetségi kapitányként a kardozókat, mivel megszűnt a poszt, és a szövetség egyoldalúan szerződést bontott vele.

A szervezet indoklása szerint nem indokolt a szövetségi kapitányi poszt fenntartása, mivel az olimpián csak egyéni versenyzők szerepelnek. A londoni játékokra csupán négy vívónak - a tőröző Mohamed Aidának, a párbajtőröző Szász Emesének és Imre Gézának, valamint a kardozó Szilágyi Áronnak - sikerült kvótát szereznie.