Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ma zár be a ferihegyi 1-es terminál

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Este indul az utolsó járat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljáról, amelyet előreláthatóan öt évre zárnak be. Szerdától valamennyi légitársaság a 2-es terminálról közlekedik.

A repülőteret működtető Budapest Airport korábban azt közölte, hogy kénytelen drasztikusan visszafogni a beruházásait, és a költségcsökkentés részeként bezárja a repülőtér 1-es terminálját. A régi repülőtéri épület nem lesz látogatható, ott csak a repülőtéri cég irodái maradnak.

Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője elmondta: a Malév csődje után a légitársaságok aránya megváltozott, a fapados cégek adják a járatok felét. Hozzátette: a reptér felkészült a gyorsvasút vonalának fogadására, egy 300 méteres földsávot szabadon hagytak, de a beruházásért többet nem tudnak tenni.

A terminál bezárása miatt autós demonstrációt tartanak a repülőtéri dolgozók.