Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Vizsgálat a titkosszolgálat kapcsolatainak feltárására - lapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Jól alakul az utasforgalom a Budapest Airportnál - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet szerint piaci alapon működtetné három üdülőjét a Honvédelmi Minisztérium.

A korábbi, a Malév-csőd után módosított prognózisoknál kissé kedvezőbben alakul a nyári utasforgalom a Budapest Airportnál - írja a Népszabadság. A reptérről tehát nem vonultak ki a bérlők, egyik üzlet sem ment csődbe, sőt újak is nyílnak.

A Népszabadság szerint nemcsak a nemrég öt ember meggyilkolásával meggyanúsított Portik Tamás állítólagos titkosszolgálati kapcsolatainak feltárása a célja annak a belső vizsgálatnak, amit a napokban rendeltek el a Belügyminisztériumnál, hanem az Alkotmányvédelmi Hivatal és elődszervezetei működésének vizsgálata is zajlik.

Piaci alapon működtetné három üdülőjét a Honvédelmi Minisztérium - közli a Magyar Nemzet. A tárca erdőbényi, bujáki és hajdúszoboszlói szálláshelyei évente csaknem egymilliárd forint veszteséget termeltek az államnak. Amennyiben sikerül kiadni az üdülőket, a bevétel akár százmilliós nagyságrendű is lehet idén a három létesítményben.

A Magyar Nemzet információi szerint magasan képzett kutatók foglalkoztatásának segítése is szerepelt az Orbán Viktor által meghirdetett munkahelyvédelmi akcióterv nem nyilvános verziójában. Ennek értelmében az érintett vállalkozásoknál foglalkoztatott, kizárólag K+F tevékenységet végzők bére után a munkáltatói teher, vagyis a szociális hozzájárulási adó és szakképzési hozzájárulás mértéke 14 százalékra csökkent volna a jelenlegi 28,5-ről.

Az Index a három hete letartóztatott Portik Tamásról készített összeállítást. A cikk szerint az Aranykéz utcai robbantással és Prisztás József meggyilkolásával kapcsolatban felbujtóként gyanúsított férfit a kilencvenes években kíméletlen figurának ismerték, aki hamar kivívta magának az elismerést, a kétezres években viszont már filmforgatáshoz adta kölcsön a terepjáróját. Neve az olajügyek legnagyobb perében tűnt fel, mégis sikerült megúsznia.

A tavasszal bejelentett béremelés ellenére nem csökkent, sőt jelentősen nőtt az országot elhagyó, külföldi munkát vállaló egészségügyi dolgozók száma - olvasható az Indexen. Közel ezer orvos és ápoló kért a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt. A megemelt bért először augusztusban kapja meg a 90 ezer érintett egészségügyi dolgozó.

A Napi Gazdaság információi szerint tovább csúszhat a megújuló energiára vonatkozó új támogatási rendszer januárra ígért hatályba lépése, hiszen a dokumentumot az uniónak is jóvá kellene hagynia, ám a tervezet még nem érkezett meg Brüsszelbe. A témáról bővebben a 9 óra után kezdődő Üzleti Reggeli című műsorunkban hallhatnak.

Megkezdődött a dohány törése Szabolcsban - írja a Portfolio.hu. A gazdálkodók hektáronként 1,6-1,7 tonnás átlagtermésre számítanak a 4800 hektáros vetésterületről, alig kevesebbre a tavalyi 1,8 tonnánál - közölte a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke.

A Pénzcentrum.hu információi szerint továbbra is sorra tagadja meg a vállalkozásoktól az adóhatóság az általános forgalmi adó levonását az eladónál megállapított szabálytalanságra hivatkozva olyan esetekben is, amelyekben a számla kibocsátója megfizette az áfát. Ez ellentétes az Európai Bíróság egy hónappal ezelőtt hozott ítéletével. ha a bíróságok és a Kúria sem hajlandóak alkalmazni az európai uniós jogot, a sértett adózók végső esetben akár a magyar államot is beperelhetik.

Hanganyag: Sigmond Árpád