Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Felettesei büntetőeljárásba vonását kezdeményezte a rendőri korrupciós ügy gyanúsítottja

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Felettesei és más vezetők büntetőeljárásba való bevonását kezdeményezte a rendőrségi korrupciós botrány gyanúsítottja, K. Tamás - írja a Magyar Nemzet.

A volt közrendvédelmi főosztályvezető védője kihallgattatná azokat, akiknek a hatásköre volt a V. László érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyek ellenőrzésére.

A vesztegetési botrányban előzetes letartóztatásba helyezett K. Tamás keddi kihallgatásán nem neveket sorolt fel, és senkit sem vádolt bűncselekmény elkövetésével, hanem arról beszélt, hogy konkrétan milyen beosztású vezetőknek van és volt hatásköre szórakozóhelyek ellenőrzésére, mondta Arató György ügyvéd a Magyar Nemzetnek.

Azt mondta, hogy K. Tamás a nyolc oldalt kitevő nyilatkozatához egy állománytáblát is csatolt, és abban reménykednek, hogy ezek után az ügyészség feltárja, miért kímélhették az adott kerületi kapitányságok V. László szórakozóhelyeit.

Arató azt is elmondta, hogy K. elfogása előtt két hónappal a budapesti főkapitány olyan utasítást adott ki, amely a kerületi rendőrség vezetőitől azt várta, határozzák meg, mely, az illetékességi területükhöz tartozó mulatókat kell átfogó ellenőrzés alá vonni.