Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Legalább 50 százalékos eredményű emelt szintű érettségi kellene a pluszponthoz

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A jelenlegi 30 helyett a jövőben legalább 50 százalékos eredményt kellene elérniük a diákoknak az emelt szintű érettségi vizsgán ahhoz, hogy többletpontot kapjanak - derül ki egy kormányrendelet tervezetéből, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma tett közzé a kormányzati honlapon.

Ha a kabinet a most nyilvánosságra hozott formájában fogadja majd el a felsőoktatási törvény végrehajtásához szükséges rendelkezésekről szóló kormányrendeletet, akkor - első alkalommal a 2013. évi keresztféléves felvételi eljárás során - a főiskolákra, egyetemekre jelentkezők 50 százalékos eredményű emelt szintű érettségi vizsga esetén lesznek jogosultak érettségi többletpontra.

A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló rendelet azon pontja ugyanakkor nem változna, amely szerint emelt szintű érettségi vizsgatárgyanként 50 többletpontot lehet szerezni.

Változás lenne viszont, hogy az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) és a Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenyén elért 1-10. helyezésért 80 helyett 100, 11-20. helyezésért 40 helyett 50, 21-30. helyezésért pedig 20 helyett 25 pluszpont lenne adható.