Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mihalovics: Már a legfiatalabb tinédzserek a megfelelő pályára kell terelni

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Már 13 éves kortól a megfelelő pályára kell terelni a fiatalokat Mihalovics Péter szerint; az Új nemzedékek jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a Kapunyitási Pánik fesztiválon beszélt a pályaorientáció fontosságáról Zánkán.

Jelezte: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) azért is támogatja a fesztivált a zánkai ifjúsági központ infrastruktúrájának biztosításával, mert az egzisztenciateremtés félelme a fiatalok egyik legnagyobb problémája. A szakpolitikusok keresik a megoldási javaslatokat, például a munkahelyvédelmi akcióval, amely a 25 év alatti fiatalok munkavállalását is segíti, illetve a fiatal vállalkozók támogatásával - fejtette ki.

A miniszteri biztos hozzátette: informatív rendszert kell létrehozni annak érdekében, hogy ne legyenek pályatévesztett fiatalok. Azt mondta, már 13 éves kortól a tudásuknak, érdeklődésüknek és a piac igényeinek megfelelő irányba kell terelni őket. Mihalovics Péter szerint a Kapunyitási Pánik fesztivál segíti a pályaorientációt, itt ugyanis közvetlenül ismertethetik a lehetőségeket, amelyeket a kormány ajánl nekik.

Elmondta: a KIM azért is támogatta a fesztivált, mert Zánka ad otthont a rendezvénynek, s amikor a minisztérium átvette az ifjúsági központ szakmai felügyeletét, azt a célt fogalmazták meg, hogy a kor kihívásaira reagáló programokkal tegyék sikeressé a központot, új branddé váljon Zánka a magyar ifjúságpolitikában.

Több száz fiatal vesz részt a háromnapos fesztiválon - ismertette Kárász Róbert ötletgazda a sajtótájékoztatón.

Beszélt arról, hogy a fiatalokat a pályakezdés szorongással, félelemmel tölti el, ezért segíteni kell nekik. Szintén Kapunyitási Pánik fesztivál elnevezéssel jövőre állásbörzét és konferenciát is szerveznek, utóbbira Európából és a tengeren túlról is hívnak meg szakembereket.

A vasárnapig tartó fesztiválon szakmai előadások hangzanak el például arról, miként lehet külföldi ösztöndíjat nyerni, melyek az álláskeresés hatékony szabályai, hogyan kell karriert építeni, szakmai tapasztalatot szerezni. A szakelőadások mellett könnyűzenei, sport- és szórakoztató programok várják a fiatalokat.