Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A finanszírozás további emeléséről tárgyalnának a háziorvosok

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megköszönte az alapellátás finanszírozásának emelését a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke az egészségügyi államtitkárnak csütörtökön egy budapesti egészségügyi konferencián, de megjegyezte: szeretnék, ha még szeptemberben megkezdenék a tárgyalásokat a további, akár még erre az évre szóló emelésről is. Szócska Miklós erre reagálva azt mondta: ősszel mindenképpen szeretné folytatni az egyeztetéseket a háziorvosi szakmával.

Selmeczi Kamill, a Fakoosz elnöke az önkormányzati egészségügyi napokon Szócska Miklós államtitkár előadása után szót kérve első és kedvező lépésnek nevezte a kormányzati döntést, amely szerint 14 százalékkal növelik az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását; ez a felnőtt- és gyermek-háziorvosok mellett érinti a vegyes praxisokat, a védőnői szolgálatokat és a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosokat is.

Ennek alapján egy átlagos háziorvosi praxis finanszírozása 70-80 ezer forinttal emelkedik novembertől.

Hozzátette ugyanakkor, hogy mielőbb már erre az évre vonatkozóan is további, valamint a jövő évre és 2014-re szólóan jelentős, az alapellátás helyzetét stabilizáló felzárkóztatásról szeretne egyeztetni.

A Fakoosz elnöke az MTI-nek elmondta: az alapellátásba különböző címen többféle forrás is érkezik, de ezek nem szabadon felhasználhatók, bérfejlesztésre nem lehet felhasználni őket. Az indikátorrendszerből - a háziorvosok mutatószámokon alapuló teljesítményfinanszírozásból - származó forrás lehetne ilyen, de annak mértéke olyan csekély, hogy abból érdemi bérfejlesztést nem lehet megvalósítani.

Most a háziorvosi praxisok bevételének kétharmadát képező kártyapénz forrásának növelése teremti meg a lehetőséget arra, hogy a praxisban dolgozó orvosok, nővérek bérét emelni lehessen. Ehhez viszont olyan nagyságrendi forrásra lenne szükség, amelyből érdemi béremelést lehet megvalósítani - szögezte le Selmeczi Kamill.

A szövetség elnöke kifejtette: egy magyarországi átlagpraxisban egy orvos és egy nővér van. A most bejelentett - átlagosan 70-80 ezer forintos - pluszforrás fele elmegy a közkiadásokra, így marad 40 ezer forint, amit nettó bérként ki lehet fizetni. Ha mondjuk ötven százalékban osztozkodnak rajta, az azt jelenti, hogy az orvos és a nővér nettó 20 ezer forinttal kap többet.

Selmeczi Kamill szerint viszont az alapellátásban dolgozók felzárkóztatáshoz 100 ezer forintos nagyságrendű béremelkedésre lenne szükség ahhoz, hogy az eddigi negatív folyamatok - az elöregedő háziorvosi kar, a betöltetlen praxisok növekvő száma - megálljanak és megforduljanak.

A Fakoosz elnöke szerint az ilyen kis mértékű béremelésnek nincs jelentősebb hatása. Folytatásra és érdemi forrásbővítésre van szükség ahhoz, hogy az orvoshiány megoldódjon, a háziorvosi szakmának és a praxisoknak pedig piaci értékük legyen - összegezte Selmeczi Kamill.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a kongresszuson azt mondta: az alapellátást érintően bejelentett emelés önmagában kevés. A MOK szerint az alapellátás csak akkor képes megerősödni és beindulni, ha a költségvetésben forrásokkal deklarálják azt, hogy rövid időn belül 2-2,5-szeresére emelik a háziorvosi kassza összegét.

Szócska Miklós államtitkár leszögezte: ebben az évben - tíz év után - béremeléshez jutottak az egészségügyi szakemberek. A folytatáshoz szükséges fedezet pedig a jövő évre is megvan - tette hozzá.