Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kevesli a mezőgazdaság segítésére hozott intézkedéseket az MSZP

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az MSZP szerint a kormány a mezőgazdaság legsúlyosabb gondjainak kezeléséről nem döntött; a szocialisták továbbra is az alapvető élelmiszerek áfájának mielőbbi csökkentését sürgetik.

Gőgös Zoltán, a parlament mezőgazdasági bizottságának MSZP-s alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az állatjóléti támogatások szerdán bejelentett növelése valójában csak a korábban zárolt összeg visszaadását jelenti, az emelkedés pedig így is alig húszszázalékos.

A szocialista politikus szerint takarmányhiány fenyeget, a kormány pedig nem lépett ennek megelőzéséért. Elmondta: mivel nincs garancia arra, hogy az idén megtermő legfeljebb négymillió tonna kukorica az országban marad, állami készletekre van szükség, a felvásárlást mielőbb meg kell kezdeni, valamint célzott állami hitelt kell nyújtani az állattartóknak. Ellenkező esetben szerinte előállhat, hogy az állatoknak nem lesz mit enniük télen.

Bírálta a kormányt azért is, mert a szerdai ülésén nem döntött az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának csökkentéséről. Az áfacsökkentés százmilliárd forintnál kisebb hiányt okozna a költségvetésben, de ellensúlyozná az élelmiszerárak emelkedését, ami a fogyasztás további visszaesését okozza - közölte.

Gőgös Zoltán kitért arra is, hogy az áfacsökkentés nélkül az egész élelmiszeripar, azon belül elsősorban a húsipar nehéz helyzetbe kerül. Ebben az esetben nem lesz elég, hogy megpróbálnak segíteni a Gyulai Húskombináton, mert az ágazat jövője a tét - jelentette ki.

A szocialista politikus kiemelte, várják a húskombinát támogatására hivatott konkrét intézkedéseket, szerinte ugyanis az, hogy a kormány kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a céget, önmagában semmit sem jelent. Ezt a Malévval is megtették, aztán a légitársaság két hét múlva bezárt - mondta.