Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lázár: Más állami intézmények is tegyék közzé dolgozóik bérét!

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Lázár János szerint nemcsak az általa vezetett Miniszterelnökségnek, hanem más állami intézményeknek is nyilvánosságra kellene hozniuk dolgozóik bérét.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ezt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján mondta, azt követően, hogy a napokban a Miniszterelnökség a vezető beosztású kormánytisztviselői után az összes dolgozójának nevét, munkakörét és illetményét közzétette a kormányzati honlapon.

A tájékoztatón az államtitkár jelezte, hogy az állami intézmények vezetői mellett a parlamenti képviselőcsoportok vezetőit is arra biztatja, hogy tárják a nyilvánosság elé a frakciójuknál foglalkoztatottak - például a szakértők - bérét, a tanácsadó cégekkel kötött megbízásokat, továbbá javasolja a pártoknál közpénzből dolgozók jövedelmét is közzétenni.

Lázár János közölte egyébként azt is, hogy az általa vezetett szervezet dolgozóinak egyéb juttatásait - így például a telefon- és gépjárműhasználatra, a kommunikációs eszközökre, valamint az esetleges költségtérítésre vonatkozó adatokat - is nyilvánosságra hozzák a következő hetekben, "mert semmiféle szégyellnivalónk nincs", ezek a bérek a munkával arányosak, maximálisan indokolhatóak. Minden bér kétmillió forint alatt van, az pedig, hogy "ebben milyen súlyozás van, az én személyes felelősségem, hiszen a munkáltatói jogok gyakorlójaként a béreket magam állapítom magam", kivétel azok esetében, akiknek bérét törvény határozza meg - fűzte hozzá.

"Talán nem szorul magyarázatra, hogy Magyarország miniszterelnöke mellett dolgozni fokozott figyelmet, felkészültséget, felelősséget és munkaterhet jelent. Vannak olyan kollégák, például a miniszterelnök személyi titkára, aki (...) jelen pillanatban két munkakört tölt be, és két főosztályt ügyel, amiből nyilvánvalóan két bér is adódik" - fejtette ki.

A Fidesz ellenzékben "nagy gondot fordított arra", hogy a szocialista kormánytagok bérét, jövedelmi viszonyát nyilvánosságra tárja - idézte fel Lázár János, aki ezért legitimnek tartja azt a törekvést, hogy az újságírók érdeklődnek a minisztériumi vezetők bérlistája iránt. "Én azt tartottam helyesnek, hogy ne csak a vezetők, hanem a teljes személyi állomány - amely a Miniszterelnökségen dolgozik - bére nyilvánosságra kerüljön" - jelezte, hozzátéve, hogy ez szerinte nemcsak törvényi, hanem önkéntes kötelezettség is.

Felidézte, hogy amikor júniusban átvette a Miniszterelnökség irányítását, 165 státusz volt a szervezetnél: ez azért emelkedett 275-re, mert négyszer annyi feladat társul ma a Miniszterelnökséghez, mint korábban.