Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Döntött a kormány közszféra bérkompenzációjáról - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A közszféra bérkompenzációjáról döntött a kormány. Az MSZP szerint 2013 a süllyedés éve lesz. Aláírta az úgynevezett költségvetési szakadék elkerüléséről kötött kétpárti megállapodást az amerikai elnök.

A közszféra bérkompenzációjáról döntött a kormány. A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a rendelet biztosítja a nettó kereset szinten tartását azoknál a foglalkoztatottaknál, akiket a 2011-es, illetve a tavalyi adó- és járulékváltozások hátrányosan érintenének. A tárca közleménye alapján a munkavállalók egy részénél a kompenzáció biztosítja a bérek szinten tartását, míg a 2013-tól egykulcsos, arányos személyi jövedelemadó-rendszer a közszférában dolgozó munkavállalók jelentős részénél a nettó bérek emelkedését eredményezi. Az idei költségvetési törvény 89 és fél milliárd forintot biztosít a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjára.

A tízszázalékos gáz-, villamosenergia- és távhőárcsökkentéssel mérséklődik az infláció és emelkedik a reálbér - közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Rogán Antal azt mondta: a rezsidíj-csökkentés miatt 2013-ban növekednek a reálkeresetek a versenyszférában, a nyugdíjasok pedig reálnyugdíj-emelkedésre számíthatnak. Szólt arról is, hogy munkacsoportot alakít a Fidesz parlamenti frakciója a január 1-jétől hatályos tízszázalékos gáz-, villamosenergia- és távhőárcsökkentés ellenőrzésére és nyomon követésére. Az MSZP szépségtapasznak tartja a kormány rezsi-csökkentő akcióját

Az MSZP szólt arról is, hogy álláspontja szerint az idei év nem az emelkedés, hanem a süllyedés éve lesz. A szocialisták gazdaságpolitikai kabinetvezetője azt mondta: 2013-ban az emberek - köztük főleg a kis és a közepes keresetűek - több adót fognak fizetni, mint a 2010-es kormányváltáskor. Szekeres Imre hangsúlyozta: az idén nem nő a gazdaság teljesítménye, elmaradnak a beruházások, a reáljövedelmek pedig - elsősorban a magas infláció miatt - tovább csökkennek.

Egyeztetést sürget az egészségügyi dolgozók kötelező nyugdíjazásáról több ágazati szervezet. A Magyar Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete közös levelet írt az ügyben Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak. A két szervezet szerint a december 29-én megjelent kormányhatározat végrehajtása a szakellátás azonnali működésképtelenségét jelentheti. Emlékeztetnek arra, hogy a határozat szerint a rendelkezés csaknem 10 ezer munkavállalót érinthet, akiknek pótlása lehetetlen.

Az év végéig mintegy 268 milliárd forintból fejleszthetők a járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programban lévő keretből 223 milliárd forintot már szerződéssel kötöttek le, további 45 kórházfejlesztési pályázat pedig kiírás előtt áll.

Idén dönthetnek a katonai helikopterek beszerzéséről - közölte a honvédelmi miniszter. Hende Csaba a Magyar Televízió reggeli műsorában elmondta: a világviszonylatban is jól képzett magyar honvédség kifutó haditechnikát kezel. Ilyenek az állományban lévő helikopterek is. Hozzátette: a honvédségnek nem csak hadi gépekre van szüksége, mivel a legutóbb a 60-as, 70-es években beszerzett szállítóhelikopterek is hamarosan tönkre mennek.

Az Egyesült Államokban aláírta az úgynevezett költségvetési szakadék elkerüléséről kötött kétpárti megállapodást Barack Obama elnök. Egy nappal korábban a szenátus és a képviselőház is megszavazta a törvényt, amellyel elkerülhetővé váltak a jelentős adóemelések és az összesen mintegy 600 milliárd dolláros költségvetési megszorítások. Az egyezség hiányában életbe lépő automatikus intézkedések recesszióval fenyegették volna a világ legnagyobb gazdaságát, ami kedvezőtlen hatással lett volna az egész világra. Közben letették a hivatali esküt az Egyesült Államok új összetételű, 113. kongresszusának új és újraválasztott szenátorai és képviselői. A novemberi választások eredményeként továbbra is a demokraták alkotják majd a többséget a szenátusban és a republikánusok uralják a képviselőházat.

Nyilatkozatban utasította vissza a brit miniszterelnöki hivatal a Falkland-szigetekkel összefüggő legújabb argentin területi követeléseket. A londoni kormány szóvivője ezt azután hangsúlyozta, hogy Cristina Fernández de Kirchner argentin államfő brit napilapokban elhelyezett, fizetett hirdetésben követelte a brit kormánytól a Falkland-szigetek feletti fennhatóság átadását. David Cameron brit miniszterelnök szóvivője kijelentette: a Falkland-szigetek lakói már korábban egyértelművé tették, hogy britek akarnak maradni, és ezt Argentínának is tiszteletben kell tartania.

Az MTK 17 éves ökölvívója mellett a szigetszentmiklósi sportklub 19 éves birkózója sérült meg a január elsején hajnalban, egy szigethalmi szórakozóhelyen történt késelésben. Az ökölvívó feltételezett támadóját ma helyezte előzetes letartóztatásba a Budakörnyéki Járásbíróság. A másik támadót, vagy támadókat még keresik. A 17 éves ökölvívó a műtét után már jobban van, várhatóan a hét végén már hazamehet. A 19 éves birkózót továbbra is az intenzív osztályon ápolják, állapota életveszélyes.