Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ellenzéki egyeztetés: kedden gazdaságpolitikai kérdésekről tárgyalnak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Gazdaságpolitikai kérdések egyeztetésével folytatják a közös munkát az ellenzéki pártok és mozgalmak kedden - mondta Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szombati sajtótájékoztatóján.

Az alternatív gazdaságpolitikai programról szóló egyeztetés várhatóan két hónapon belül zárul le.
A szocialista politikus álláspontja szerint gazdaságpolitikai fordulat nélkül nincs kilábalás, a kormány ugyanakkor nem képes annak végrehajtására. Szavai szerint a lényeg a bizalom, a párbeszéd helyreállítása és olyan befektetői, vállalkozói légkör megteremtése, amelyben az érintett szereplők megtalálják számításaikat.

A szocialista politikus elmondta, hogy nem elég a szándékok szintjén beszélni az együttműködésről, sok szakpolitikai, tartalmi kérdést kell tisztázni, hogy azokból használható kormányprogramot lehessen összeállítani. Hozzátette: az Orbán-kormány gazdaságpolitikája az oka az ország visszaesésének, így az egyeztetések elkezdése messzemenően indokolt. Hozzátette: sajnálatosnak tartja, hogy az Együtt 2014 választói mozgalom nem lesz ott az első fordulón, de később bekapcsolódhat a gazdaságpolitikai egyeztetésekbe.

Az ellenzéki egyeztetést szerdán a közjogi kérdésekkel kezdték meg az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 választói mozgalom, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért képviselői.