Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem változott Orbán álláspontja a kötelező nyugdíjazás ügyében

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormányfő álláspontja nem változott a kötelező nyugdíjazás ügyében - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.

Havasi Bertalan azután beszélt erről, hogy az LMP-s Szilágyi László Orbán Viktornak írt nyílt levelében a közszférában, azon belül az egészségügyi ágazatban alkalmazandó nyugdíj-politikai elveket rögzítő kormányhatározat ellen tiltakozott.

A politikus úgy vélte: a nyugdíjas korú közalkalmazottak kényszernyugdíjazása súlyos károkat okoz az egészségügyi ellátásban.

A miniszterelnök sajtófőnöke azt mondta, továbbra is az Idősügyi Tanács december 18-i ülésén tett kormányfői nyilatkozat az irányadó az ügyben. Orbán Viktor akkor azt mondta - idézte Havasi Bertalan -, hogy egyedi, miniszterelnöki engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, mint például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak. A kettős juttatást, vagyis a nyugdíj és a munkabér egyidejű folyósítását nekik is megtiltják, de a fizetésüket olyan szintre emelik, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amikor két forrásból volt jövedelmük, mert "így fair" - fogalmazott akkor a kormányfő.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a jövő hét elején fogadja az ágazati szervezeteket, hogy erről tárgyaljanak.