Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az MSZP gazdaságpolitikai programját tárgyalja a Szövetség a változásért

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés kedden az MSZP tavaly októberben vitára bocsátott gazdaságpolitikai programjáról tárgyal. A keddi megbeszélésen az Együtt 2014 képviselői nem vesznek részt - erősítette meg Józsa István.

A szocialista politikus keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a magyar gazdaságról készített áttekintésüket ismertetve azt mondta: az a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre koncentrál; megvalósítható, végrehajtható, reális célokat tűz ki, miközben visszaépíti a bizalmat a politika és a társadalom, illetve a politika és a gazdaság szereplői között. A program nem önmagában a gazdasági növekedést, hanem a társadalmi jólét megalapozását célozza - közölte.

Hangsúlyozta: a kilábaláshoz jogbiztonságot és hiteles gazdaságpolitikát kell teremteni. Ennek feltételeként említette Józsa István egy igazságos adórendszer bevezetését és a különadók bizonyos feltételek melletti csökkentését. Felelős, kiszámítható költségvetési politikára, valamint együttműködésen alapuló politikai kultúrára és kormányzásra van szükség - összegzett.

Szerinte a társadalmi jólét megteremtéséhez meg kell fordítani a jelenlegi folyamatokat: el kell érni, hogy széles körben emelkedjenek a reálkeresetek.

Józsa István a kis- és közepes vállalkozásokat érintően elsőrendű célként a lánctartozások csökkentését említette, ami után azonnal a banki hitelezés fellendítésének kell következnie. A Széchenyi-kártyát tovább kell működtetni, támogatni kell a piacra lépést elősegítő konstrukciókat, csökkenteni kell a foglalkoztatás költségeit és a bürokráciát - sorolta elképzeléseiket.

A szocialista politikus kitért arra, hogy a keddi ülésen nem lesznek ott az Együtt 2014 tagjai, így most öt szervezet tárgyal az elképzelésekről. Az Együtt 2014 később részt vesz majd a tárgyalásokon - közölte egy kérdésre válaszolva. Az MSZP azt szeretné, ha a szakmai programokat párhuzamosan tárgyalnák, hogy ne húzódjanak el nagyon a megbeszélések. Az Együtt 2014 szerint viszont le kell zárni a múlt heti, első ülésen megkezdett közjogi fejezetet és csak utána kellene a gazdaságpolitikáról tárgyalni - mondta Józsa István.