Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Jelentős fennakadásokat okoz a havazás az ország nyugati részén - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Összesen mintegy 6.500 egészségügyi dolgozónak kell idén és jövőre eldöntenie, hogy nyugdíjba megy-e, vagy tovább dolgozik. Lesznek államilag finanszírozott helyek a korábban kizárólag fizetősként meghirdetett 16 szakon is.

Jelentős fennakadásokat okozott a havazás az ország nyugati részén. Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az InfoRádiónak elmondta, hogy több utat le kellett zárni Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Vas megyében. Zalában több helyütt hóátfúvásokat okozott az erős szél. A Veszprém megyei középiskolákban péntekre tanítási szünetet rendeltek el.

Kész a további hiteltárgyalásokra a Nemzetközi Valutaalappal a kormány, de a piacok likviditása miatt kisebb az ösztönzés a megállapodásra - jelentette ki a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter. Varga Mihály a Kossuth Rádió reggeli műsorában megismételte: az országnak nem pénzre, hanem biztonsági hálóra van szüksége.

Jelentősen, 2 és fél százalékról 1,3 százalékra rontotta a 11 európai feltörekvő ország idei gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését a Világbank. Magyarországét 1,5 százalékról 0,4 százalékra változtatta legfrissebb prognózisában a szervezet.

Összesen mintegy 6.500 egészségügyi dolgozónak kell majd eldöntenie, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is megtartja-e állását vagy nyugdíjba vonul - mondta az egészségügyi államtitkár. Szócska Miklós kórházvezetőkkel folytatott budapesti tárgyalása után elmondta: az érintettek több mint fele idén éri el a nyugdíjas kort.

Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a 16 szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni - ebben állapodott meg az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Budapesten. Az államilag támogatott helyekre a 240-nél jóval magasabb ponthatár vonatkozik majd.

Megkezdődött az elmúlt évben esedékes területalapú agrártámogatások második ütemének kifizetése. A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint a következő hetekben 140 milliárd forint érkezik a gazdák számlájára. A közlemény alapján a két ütemben kifizetett több mint 294 milliárd forintos összeg hektáronként mintegy 60 ezer forint támogatást jelent.

Az év végéig országszerte kiépülnek a kormányablakok - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára. Szabó Erika elmondta: az állampolgárok országszerte több mint 300 kormányablakban több mint kétezer államigazgatási, hatósági ügyben tudnak majd eljárni.

Több, közlekedéssel összefüggő rendeletet módosított a kormány. Februártól a járművekkel összefüggő hatósági ügyek elektronikusan is intézhetők. Online is igényelhető egyebek mellett a nemzetközi vezetői engedély, és az interneten keresztül intézhető a forgalomból való ideiglenes kivonás, a törzskönyv, illetve az elveszett rendszám vagy forgalmi engedély pótlása is. Már hívható az a zöld szám, amelyen a Magyar Energia Hivatal szakértői adnak tájékoztatást a rezsicsökkentéssel kapcsolatos általános kérdésekben. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a hivatal kedd óta üzemelteti az ingyenesen elérhető 06-80-205-386-os információs vonalat, amelyen a lakossági panaszokat, észrevételeket várják.

Törvényjavaslat-csomaggal készül a Fidesz a februári gyulai frakcióülésre, mert a párt szerint meg kell védeni a fogyasztókat a közműszolgáltatók erőfölényétől. Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője úgy fogalmazott, hogy a fogyasztók egyenként nem tudják képviselni érdekeiket, ezért erős központi fogyasztóvédelemre van szükség.

Bajnai Gordon szerint 50 ezer munkahely szűnik meg Magyarországon a következő két évben a minimálbérre rakódó adóterhek miatt. A Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választási mozgalom társalapítója, korábbi miniszterelnök sürgette a minimálbért terhelő adók csökkentését és az egykulcsos személyi jövedelemadó megszüntetését.

Magyarország részt kíván venni a Maliban már zajló katonai valamint tervezett uniós kiképzési misszióban - ezt Németh Zsolt külügyi államtitkár mondta az InfoRádiónak. Németh Zsolt az uniós külügyminiszterek rendkívüli, brüsszeli tanácskozása után emlékeztetett arra: Maliban francia vezetéssel katonai intervenció zajlik, mert iszlamista, radikális terrorista csoportok puccskísérletet hajtanak végre az ország vezetése ellen.

Magyarország a jelenlegi NATO-misszió mandátumának 2014-es lejárta után is kész szerepet vállalni Afganisztánban - jelentette ki az államfő. Áder János Brüsszelben találkozott Anders Fogh Rasmussennel, a NATO főtitkárával.

Egyeztetést kezdeményez a kormánnyal és a fővárossal a BKV finanszírozásáról az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége. Az érdekképviselet szakmailag elfogadhatatlannak tartja a buszjáratok és a HÉV kiszervezését. A szakszervezet úgy látja, hogy a járatok magánkézbe adásával a BKV a működési költségeken spórolna ugyan, ám ezzel semmit sem javít a fővárosi tömegközlekedés színvonalán.

Elhunyt Bakó Márta színművész, 93 éves volt. Bakó Márta 1941-ben szerződött a Nemzeti Színházhoz, később játszott a Vígszínházban, majd a kecskeméti Katona József Színházban is. 1956-tól a József Attila Színház tagja, 2006-tól örökös tagja. Szerepelt több filmben és tévéjátékban. Utoljára 2010-ben, a Hamletben lépett színpadra a József Attila Színházban.