Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A pártok állami támogatásának felfüggesztése nincs napirenden

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Vannak viták, de folyamatos az egyeztetés, és jó a kapcsolat az Európai Unióval - mondta Navracsics Tibor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője, miniszterelnök-helyettes a bírói nyugdíjazással kapcsolatban az MTI-nek. Azzal kapcsolatban, hogy tavaly májusban a Fidesz országos választmányi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök a költségvetés nehéz helyzetére hivatkozva felvetette a pártok állami támogatásának 2013-2014-es felfüggesztését, Navracsics Tibor annyit mondott: ilyen jellegű kodifikációs igény a tárcához nem érkezett.

A december végén a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat rögzíti, hogy tíz év alatt csökken 65 évre a bírák nyugdíjkorhatára, továbbá megadja a választási lehetőséget a kártalanítás, a rendelkezési állományba kerülés és az ismételt bírói munkába állás között a tavaly 62 évre leszállított öregségi nyugdíjkorhatár nyomán elküldött több mint kétszáz bírónak.

A miniszter elmondta: a korábbi, szeptemberben benyújtott törvényjavaslatot azért vonták vissza, hogy a magyar Alkotmánybíróságnak (Ab) a bírói nyugdíjazás miatt alaptörvény-ellenességet kimondó döntése után az Európai Bizottság által a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságon Magyarország ellen kezdeményezett eljárás eredményét is figyelembe tudják venni.

Rendszeres szakértői szintű egyeztetés folyt az Európai Bizottsággal, és ennek eredményeként minden bizonnyal egy már mindenki számára elfogadható szabályozást sikerült alkotni. Kifejezetten jó a kapcsolat az Európai Bizottság munkatársaival. Vannak viták, ami a válság idején szükséges gyors döntések miatt érthető, de a párbeszéd folyamatos - mondta Navracsics Tibor.

Hozzátette: a kormány az Ab-hez fordult a bírósági szervezeti törvény néhány részletszabályával kapcsolatban, annak érdekében, hogy feloldja a Velencei Bizottsággal e téren folytatott vitákat. Ezt a megoldást a bizottság is elfogadta, így most várják a magyar Ab döntését.

A miniszter rámutatott: a vörös csillag viselése ügyében is az Ab több éve kialakított álláspontjához tartják magukat, amely szerint alkotmányos az azt bűncselekménnyé nyilvánító és szankcionáló, az önkényuralmi jelképek viseléséről szóló Btk.-rendelkezés. Ezért sem tudják elfogadni a strasbourgi székhelyű európai emberi jogi bíróság ezzel ellentétes döntéseit. Az emiatt egyes esetekben a magyar államra rótt büntetéseket a pártok állami támogatásából vonják le.

A miniszter nem mondott véleményt párttársa, Kövér László házelnök azon nyilatkozatáról, amely szerint az Ab vállaltan politikai döntést hozott a regisztráció kiiktatásával. Személyes döntése, hogy az Ab határozatait tiszteletben tartja és soha nem kommentálja - mondta Navracsics Tibor.

A korrupció elleni küzdelem állami feladatairól szólva úgy fogalmazott, hogy a korrupció nem egyszerűen büntetőjogi kérdés, hanem ez a demokrácia problémája. A kölcsönös bizalom és megbízhatóság alapján minden rendszer lényegesen olcsóbban és hatékonyabban működik. A tárca és más állami szervek - köztük olyan független, alkotmányos intézmények, mint a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal és a Legfőbb Ügyészség - részvételével már egy éve együttműködési megállapodáson alapuló közös munka folyik, amelynek célja a korrupciós kockázatok csökkentése. A munkát szakmai szempontból az Állami Számvevőszék irányítja. Várhatóan idén az első félévben elkészül a közszféra etikai kódexe is - tette hozzá.

Navracsics Tibor szerint Magyarországon csökken a korrupció, legalábbis erre utal a Transparency International legutóbbi jelentése, amely szerint az európai rangsorban kilenc helyet előrelépve az unió középmezőnyébe tartozunk. A külföldi üzletemberekkel folytatott megbeszélések is azt jelzik, hogy kedvező változások zajlanak az országban.

Arra a kérdésre, hogy a sokak szerint legsúlyosabb korrupciós veszélyeket hordozó pártfinanszírozás és közbeszerzés terén mit tehet a tárca, Navracsics Tibor annyit mondott: a pártfinanszírozás újraszabályozásához a Fidesz-frakció döntése szerint a pártok megállapodására van szükség, a közbeszerzés pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozik.

Azzal kapcsolatban, hogy tavaly májusban a Fidesz országos választmányi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök a költségvetés nehéz helyzetére hivatkozva felvetette a pártok állami támogatásának 2013-2014-es felfüggesztését, Navracsics Tibor annyit mondott: ilyen jellegű kodifikációs igény a tárcához nem érkezett.