Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Törvényben rögzítené a rezsicsökkentést a Fidesz - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Törvényben rögzítené a 10 százalékos rezsicsökkentést a Fidesz. A jövőbeni együttműködésről állapodott meg három pedagógus-szakszervezettel az emberi erőforrások minisztere. A GDP 2,1 százaléka volt tavaly az államháztartás hiánya. A nap legfontosabb hírei január 22-én.

Törvényben rögzítené a 10 százalékos rezsicsökkentést a Fidesz. Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport vezetője azt mondta: arra is köteleznék a szolgáltatókat, hogy fogyasztónként mutassák be a gáz-, a villany- és a távhőár mérséklésének tényét. A fideszes képviselő hozzátette: a törvényt kivételes sürgős eljárásban akarják elfogadni a parlament tavaszi ülésszakán. Az MSZP szerint a 10 százalékos rezsicsökkentés éppen a leginkább rászoruló mintegy 1 millió embernek nem nyújt segítséget, akiknél tartozásuk miatt már korlátozták vagy kikapcsolták a közműszolgáltatást.

A következő stratégiai megállapodást a Jabil Circuit Magyarország Kft.-vel köti a kormány. Az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg. A tiszaújvárosi központú cég három egységet üzemeltet Magyarországon, összesen 7.500 alkalmazottal.

Monitoring bizottság alakul az oktatási intézmények átadás-átvételének nyomon követésére. Egyebek között erről állapodott meg három pedagógus-szakszervezettel az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán megerősítette: ha nem sikerül szeptembertől bevezetni a pedagógus-béremelést, plusz pénzt adnak azoknak a tanároknak, akiknek az átszervezés miatt több munkájuk lesz. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban hangsúlyozta: az egyezség garanciákat tartalmaz arra, hogy megmaradjon több ezer pedagógus-álláshely. A megállapodást nem írta alá a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Mendrey László, az érdekképviselet elnöke az InfoRádióban elmondta: külön sztrájkbizottságot alakítottak és további tárgyalásokat tartanak szükségesnek.

Az MSZP szerint csak részmegállapodás született az emberierőforrás-miniszter és a pedagógusok sztrájkbizottsága között; az iskolák államosítása pedig 120 milliárd forintot meghaladó pénzkivonással jár. Hiller István volt oktatási miniszter az ellenzéki párt szakpolitikusa úgy vélte: az iskolák átvétele előkészítés nélkül zajlott le.

Tavaly 607,5 milliárd forint volt az államháztartás hiánya, ez a bruttó nemzeti össztermék 2,1 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a deficit mintegy 66 milliárd forinttal kevesebb, mint a módosított előirányzat, és majdnem harmada a 2011-es értéknek. A minisztérium kiemelte: a hiány alakulása jó alapot ad arra, hogy teljesüljön a kitűzött 2,7 százalékos GDP-arányos, uniós módszertan szerinti hiánycél.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint nincs veszélyben az e-útdíjból tervezett 75 milliárd forintos bevétel. Banai Péter Benő költségvetésért felelős helyettes államtitkár ezt azzal összefüggésben közölte, hogy az elektronikus útdíj-tenderen nyertes Getronics Magyarország Kft. visszalépett a projekt megvalósításától. Az államtitkár szólt arról is, hogy a felsőoktatásnak ígért 30 milliárd forint többlettámogatás forrására több lehetőséget mérlegel a kormány, a minimálbér kompenzációjához szükséges 10 milliárd forintot a céltartalékokból csoportosítják majd át.

Kész megvizsgálni egy újabb árfolyamgát-javaslatot a bankszövetség. A szervezet kommunikációs vezetője közölte: a bankszektor támogatta az árfolyamgát meghosszabbítását március végéig. Sütő Ágnes hozzátette: ettől az ügyfelek több mint a felének csatlakozását várják. A Portfolió internetes hírportál azt írta: a bankszövetség egyetért azzal a céllal, hogy az adósmentő programot akár az árfolyamgát módosításával véglegesen lezárják.

Márciusra tervezi a jogvédelmi hálózat teljes felállítását az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ. Novák Krisztina főigazgató az InfoRádiónak elmondta: a cél egy, a mainál emberközpontúbb jogvédelmi rendszer kialakítása. A vizsgálatokat a betegek bejelentései alapján indítják el, a páciensek egy ingyenesen hívható számon, majd a későbbiekben panaszirodában, illetve a központ honlapján keresztül is jelezhetik, ha úgy érzik, hogy sérültek jogaik.

Bevezethetik az Európai Unióban a pénzügyi tranzakciós adót, miután a közösség pénzügyminiszterei jóváhagyták az erre vonatkozó javaslatot. A közterhet 11 uniós tagállam alkalmazza majd, miután a brüsszeli bizottság kidolgozta annak részletszabályait. Az új adónem célja annak biztosítása, hogy a pénzügyi intézmények méltányosan járuljanak hozzá a pénzügyi és gazdasági válság költségeihez, és elkerülhető legyen a pénzügyi tranzakciók belső piacának szétaprózódása.