Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Milliárdos károkozások a MÁV-nál - lapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kiléptek a nőszervezetek a családon belüli erőszak elleni törvényjavaslaton dolgozó munkacsoportból - írja a Népszabadság. Milliárdos károkozások a MÁV-nál - olvasható a Magyar Nemzetben.

Kiléptek a nőket képviselő civil szervezetek a családon belüli erőszak elleni törvényjavaslaton dolgozó civil munkacsoportból - írja Népszabadságban. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület, a Patent Egyesület, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és a Mona Alapítvány azért döntöttek így, mert úgy érzik, hogy a munka során szakmai szempontjaikat nem tudták érvényre juttatni. Wirth Judit, a Nane munkatársa elmondta: szerintük a kormánynak a civil munkacsoport nevében küldött dokumentumokban egyre kevésbé kapott szerepet, hogy a jogalkotás elsődleges célja a bántalmazott nők és gyerekek védelme.

A Magyar Nemzet arról közöl cikket, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata szerint több mint kétmilliárd forintos vagyoni kárt okoztak a MÁV-nak azok a rossz ingatlanhasznosítási döntések, amelyeket a vasúttársaság kormányváltás előtti vezetői hoztak. A vizsgálat szerint bűncselekmény gyanúját vetik fel a MÁV előző kormányok idején végrehajtott ingatlanügyletei, emiatt a Kehi a napokban a Legfőbb Ügyészségen tett büntetőfeljelentést ismeretlen elkövető ellen hűtlen kezelés gyanújával.

Az Indexen arról lehet olvasni, hogy hamarosan lezárul annak a négy halálos áldozatot követelő balesetnek a vizsgálata, amit Eva Varholíková-Rezesová okozott az M3-as autópályán még tavaly augusztusban, és a nő ellen a jövő hónapban emelhetnek vádat. Szlovák sajtóértesülések szerint egy dokumentumnak kell még befutnia, egy szakértői jelentésnek arról, mikor fogyasztott alkoholt a tragédiát okozó nő. Reze¹ová ugyanis azt állítja, hogy a vodkából, amit az autójában találtak, csak a baleset után ivott.

Az Index arról ír, hogy február elejére akarja megoldani a Fidesz azt a problémát, hogy a regisztráció eltörlésével hogyan szavazzanak a külföldön dolgozó magyarok. A külföldi munkavállalókról nyilvántartás nincs, így a nagykövetségek előtt a szavazás napján hatalmas sorok is kialakulhatnak. Ezután foglalkozik majd a kormánypárt azzal, milyen kampányt folytassanak a határon túl, elsőként a kettős állampolgárok számának növelésére koncentrálnak.

Már csak nagyjából egy hét van a határidőig, de eddig a cégek döntő többsége a kilátásba helyezett sok százezres büntetés ellenére sem egészítette ki a társasági szerződését - írja a Magyar Nemzet. Kenesei Judit, a Fővárosi Cégbíróság vezetője elmondta, hogy Budapesten nagyjából negyedmillió cég működik, eddig csak az érintetteknek a 27 százaléka tett eleget adatközlési kötelezettségének. Úgy tudja, hogy az ország más területein is hasonlóan alakulnak a folyamatok.

A Portfolión arról lehet olvasni, hogy a 2013-ra vonatkozó előrejelzések szerint Párizs, Szentpétervár és Moszkva jegyzi majd Európa legjobban teljesítő hotelpiacait - állapítja meg egy közelmúltban kiadott, 19 ország hotelpiacát vizsgáló tanulmány. Míg 2012-ben a szektor viszonylag ellenálló maradt, 2013-ban a piaci szereplőknek komolyabb kihívásokkal és még élesebb versennyel kell szembenéznie. 2012-ben a hazai hotelpiac is folyamatos növekedést produkált.

A Pénzcentrum arról közöl cikket, hogy havi 25 ezer forintot is lehet bukni egyetlen szó miatt. Angyal József okleveles adószakértő szerint csak a főállásúak lehetnek a kisadózók a hatályos jogszabályszöveg szerint, második nekifutásra sem sikerült ugyanis az Országgyűlésnek jól megfogalmaznia a vonatkozó rendelkezést. Az adószakértő felvetésére eddig sem az adóhatóság, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium nem reagált hivatalosan. Az adóhatóság tévesen idézi a jogszabályi rendelkezést a kata adóalanyiság bejelentésére is szolgáló nyomtatvány kitöltési útmutatójában, amellyel azt a látszatot kelti, mintha az eredeti jogalkotói szándéknak megfelelő lenne a törvény.

Az okostelefonos platformok biztonsági kockázatainak elhárítása a legfontosabb akadálya a mobilfizetések széles körű elterjedésének a bostoni Fed tanulmánya szerint - írja a Portfolio. Emellett a felhasználók oktatása valamint az érintett pénzügyi intézmények, telekommunikációs cégek, technológiai vállalatok, szabályozók, kereskedők és kártyatársaságok együttműködése is fontos tényező ebben.

Az Indexen arról lehet olvasni, hogy a nagy internetes cégek közül elsőként a Google hozta nyilvánosságra a 2012 utolsó negyedévéről szóló pénzügyi jelentését. A cég negyedéves forgalma 14,4 milliárd dollár volt, ebből 2,89 milliárd maradt nettó nyereségként a kasszában. A bevétel a 2011-es karácsonyi eredményekhez képest komoly, 36 százalékos emelkedést mutat, a profit azonban alig nőtt 190 millió dollárral. Ennek oka leginkább a csillagászati összegért felvásárolt Motorola teljesítménye, ami másfél milliárdot tett hozzá a bevételi oldalhoz, de önmagában veszteségesen működött, 353 millió dolláros mínusszal terhelve a cég mérlegét. Ha enélkül nézzük a Google fő profiljának számító online üzletet, a forgalom és a profit növekedése is igen meredek görbét mutat.