Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szakad az LMP

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak - jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján Jávor Benedek, a kilépők egyike. A platformot alapító nyolc országgyűlési képviselő továbbra is megtartja mandátumát és párbeszédet kezd az LMP hét képviselőjével annak érdekében, hogy valamilyen formában megmaradjon a parlamenti frakció - tette hozzá.

A platformot alapító nyolc országgyűlési képviselő továbbra is megtartja mandátumát és párbeszédet kezd az LMP hét képviselőjével annak érdekében, hogy valamilyen formában megmaradjon az országgyűlési frakció - tette hozzá.

"Eljött az idő, hogy elengedjük egymás kezét", mert véget kell vetni annak a helyzetnek, hogy két, egymással összebékíthetetlen stratégia, és két, egymással a kormányváltásban egyetérteni nem tudó csoport bénítja egymást - jelentette ki Jávor Benedek, hangsúlyozva, hogy az LMP kongresszusa szombaton megerősítette azt a novemberi döntést, amely a 2014-es választásokon mindenfajta együttműködést kizár az ellenzéki erőkkel.

A Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai úgy látják, hogy ez a stratégiai nem vezet kormányváltáshoz, nem segíti elő azt, hogy Orbán Viktor és kormánya távozzon. A kongresszus demokratikus döntést hozott, ezt nincs joguk megkérdőjelezni, de nem tudnak egy olyan szervezetért őszintén dolgozni, amely nem járul hozzá a 2014-es kormányváltáshoz - mondta a politikus.

Szavai szerint nem szeretnék tovább blokkolni az LMP munkáját azzal, hogy a párt idejének, energiájának és erőforrásainak jó részét a belső nézetkülönbségek kötik le.

Az egykori frakcióvezető kijelentette: az elmúlt három évben sokat tanultak egymástól, ezért a méltányosság és a kölcsönös elismerés alapján akarják kialakítani az LMP-hez való viszonyukat.

Karácsony Gergely kiemelte: a platform vasárnapi ülésén részt vevő mintegy száz ember nagy többséggel döntött a kilépésről, és tette le voksát egy új párt megalakítása mellett. A képviselő azt mondta, hogy egy olyan szociálisan érzékeny, "tehát ebben az értelemben baloldali zöld pártot" szeretnének létrehozni, amely képes hatékonyan képviselni az ökopolitikai értékeket. Ez csak úgy képzelhető el, ha az új szervezet nyitott az együttműködésre a többi ellenzéki erővel.

A politikus leszögezte: éppen az LMP "párbeszéd-képtelensége" sarkallta őket a kilépésre. Kifejezett cél, hogy 2014 után a párt önálló parlamenti frakcióval járulhasson hozzá az "óriási társadalmi, gazdasági és politikai válság" felszámolásához - tette hozzá.

A kiválással kialakult helyzetre olyan típusú politikai megoldást akarnak találni, amely "nem égeti fel a hidakat (...) és nem okoz újabb sebeket" - mondta az LMP-re utalva.

Szabó Tímea hangsúlyozta: a platform tagjai arra kérték a nyolc országgyűlési képviselőt, ne adják vissza a mandátumukat és keressenek olyan megoldást, amely után tovább tudják folytatni a frakcióban megkezdett munkát. Ennek érdekében a jövő hét elején tárgyalásokat kezdenek a képviselőcsoport többi tagjával arra vonatkozóan, hogy miként tudnak együtt dolgozni.

A politikus azt is elmondta, hogy a platform egy delegációja átment az LMP éppen zajló kongresszusára, ahol hivatalosan is bejelentették döntésüket.

Karácsony Gergely a frakció működését firtató kérdésre azt válaszolta, hogy a házszabály tartalmaz bizonyos kötöttségeket, amelyekhez alkalmazkodni kell. Hangsúlyozta, hogy a politikai stratégiát illetően voltak éles konfliktusaik, de a parlamenti munkában kevés vitájuk volt. A részleteket nem a sajtó nyilvánossága előtt kell megbeszélni - tette hozzá, miközben kiemelte, békés elválást szeretnének, ami nem teszi lehetetlenné a közös parlamenti munkát.

Az új párt nevén még gondolkoznak, számos ötlet felmerült, de ebben a platformnak közös álláspontra kell jutnia - mondta Szabó Tímea. Jávor Benedek ehhez hozzátette, szükség van még két-három hétre, hogy meghozhassák a megalakuláshoz szükséges döntéseket.

Hozzászoktak ahhoz, hogy minimális pénzből is pártot üzemeltessenek - felelte Karácsony Gergely arra a kérdésre, hogy miből finanszírozzák az új szerveződést. Szabó Tímea ehhez hozzáfűzte: véleménye szerint adománygyűjtő munka fog indulni a párton belül.

Először az új pártnak meg kell alakulnia, amíg ez nem történik meg, addig korai tárgyalásokat folytatni az együttműködésről - mondta végül Jávor Benedek. Hozzátette ugyanakkor, hogy a választások nincsenek messze, ezért ha részt akarnak venni az ellenzéki együttműködésben, akkor az év második feléig tisztázni kell annak formáját.

A platformhoz tartozó politikusok a sajtótájékoztató után azt közölték az MTI-vel, hogy csatlakozik hozzájuk az LMP fővárosi kerületi képviselőinek körülbelül fele és a vidéki politikusainak hozzávetőleg negyven százaléka. Somfai Ágnes, a fővárosi önkormányzat tagja az MTI-nek azt mondta, hogy miután a budapesti frakció mindhárom tagja a platform alapítója, ezért ők is kilépnek az LMP-ből és csatlakoznak az új párthoz. A platform és az LMP közötti fő nézeteltérés azzal kapcsolatban alakult ki, hogy a platform tárgyalna a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014-gyel, de az LMP a szombati kongresszusán ismét megerősítette azt a határozatot, ami kizárja a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 mozgalommal. Az Index tudósítása szerint a hivatalos bejelentés előtt több kilépő úgy fogalmazott, hogy: "Itt a »Tárgyaljunk vagy ne tárgyaljunk?« kérdés csak egy törésvonal. Az emberek egybeesnek egy fő ideológiai törésvonallal is, és ez az új párt egy kimondottan baloldali párt lesz."

A platform közgyűlése délelőtt 11 órakor ült össze, hogy megvitassák, mi legyen a reakció az LMP novemberi döntését megerősítő szombati határozatra. A tárgyalásra 4-5 órát szántak, és a végén hivatalos szavazással döntöttek a szakadásról. A döntést sajtótájékoztatón közölték délután négy órakor.

Egyelőre nem tudják, hogy mi lesz az új párt neve, de egy héten belül eldőlhet, utána pedig egy-két alatt meg is alakulhat. Jávor Benedek a sajtótájékoztatón közölte: miután a szombati LMP-kongresszuson úgy tapasztalták, hogy a párt határozata nem vezet kormányváltáshoz, úgy érezték, hogy nem tudnak így tovább őszintén dolgozni, és ezért kilépnek az LMP-ből.

"Nem szeretnénk blokkolni az LMP munkáját. Az a jobb, hogyha mindenki a saját stratégiája mentén tud tovább dolgozni" - mondta Jávor, aki hozzátette, hogy ugyanakkor azt is tudják, hogy nincs joguk megkérdőjelezni a kongresszus döntését, mert az egy demokratikus döntés volt. Az elmúlt 3 év közös munkája után kölcsönösen elismerik az LMP érdemeit, de két egymással összeegyeztethetetlen és kibékíthetetlen nézet alakult ki, aminek most véget kell vetni - mondta.

Az LMP 15 fős parlamenti frakciójából nyolcan tagjai a Párbeszéd Magyarországért Platformnak: Karácsony Gergely, Jávor Benedek, Szabó Tímea, Scheiring Gábor, Dorosz Dávid, Szabó Rebeka, Szilágyi László és Szilágyi Péter. A platform munkájában több mint 130 LMP-s párttag vesz részt. A házszabály értelmében a frakció megszűnik, ha a platform tagjai úgy döntenek, hogy elhagyják a pártot, vagy háromnál többen lépnek ki.

Az LMP novemberi kongresszusa után a párt szombaton olyan határozatot fogadott el, ami kizárja a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz. A novemberi határozat elfogadása után Jávor Benedek akkori frakcióvezető és két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea lemondott a posztjáról. Ezután a három politikus öt parlamenti és három fővárosi képviselő-társával együtt megalapította a Párbeszéd Magyarországért Platformot.