Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kósa: a legfőbb ügyész és a Kúria-elnök is fordulhasson az Ab-hoz!

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Alkotmánybíróságot (Ab) érintő több változtatást is javasol a Fidesz elnöksége: e szerint a jövőben a legfőbb ügyész és a Kúria elnöke is fordulhatna a testülethez, továbbá erősítenék az Ab munkájának nyilvánosságát, valamint felülvizsgáltatnák a korábbi Ab-állásfoglalásokat.

Erről Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke nyilatkozott szerdán az MTI-nek, jelezve, hogy ezeket a módosításokat várhatóan tavaszi ülésszakán fogadja majd el a Ház.

A részletekről szólva kifejtette: a Fidesz elnöksége egyrészt javasolja az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetőségének kiterjesztését, vagyis bővítenék az alkotmányos kontrollt kezdeményezők körét, így ezentúl nemcsak az ombudsman, hanem a legfőbb ügyész és a Kúria elnöke is fordulhatna az Ab-hoz. Az alaptörvény vonatkozó passzusa jelenleg úgy szól, hogy az Ab a kormány, az országgyűlési képviselők egynegyede vagy az alapvető jogok biztosa kezdeményezésére vizsgálja felül a jogszabályoknak az alkotmánnyal való összhangját.

Emellett - folytatta a politikus - céljuk, hogy erősítsék az Ab munkájának nyilvánosságát és ezzel a demokráciát is. Mindezt úgy képzeli el a Fidesz elnöksége, hogy az Ab az egyes konkrét esetek állásfoglalása előtt köteles lenne kikérni és megismerni az ügyben érintettek véleményét. Példaként azt mondta, hogy ha a kormányhivatal vezetője az Ab-hoz fordul egy önkormányzati rendelet alkotmányosságával kapcsolatban, akkor az Ab-nek be kellene szereznie a helyhatóság vezetőjének véleményét. "Hallgattassék meg a másik fél is! - ezt a parancsot az Ab munkájába is beillesztjük" - magyarázta Kósa Lajos, hozzátéve ugyanakkor, hogy "ettől még az Ab úgy dönt, ahogy akar".

Az Ab-t érintő változtatási javaslatok harmadik pontja a korábban hozott alkotmánybírósági állásfoglalásokat érinti, és úgy szól, hogy "az Alkotmánybíróságnak nem tesszük lehetővé a puskázás lehetőségét" - fogalmazott a Fidesz alelnöke. Álláspontjuk lényege az - ismertette -, hogy bár szerintük a korábbi alkotmány alapján hozott Ab-vizsgálatok és -állásfoglalások éppúgy felhasználhatók, figyelembe vehetők, mint a magyar jogfejlődés és történeti alkotmány más vívmányai, de az Ab köteles ezeket újra megvizsgálni, átgondolni, ugyanis nem hivatkozhat rájuk automatikusan, hiszen új alaptörvénye van az országnak.

"Puskázni nem lehet úgy, hogy előveszünk egy régi állásfoglalást, (...) Ctrl C, Ctrl V, és azt mondjuk, kész van" - fogalmazott Kósa Lajos.

Az origo.hu szerdán kormánypárti forrásokra hivatkozva írt arról, hogy "újabb drasztikus módszerrel" korlátozná az Alkotmánybíróság mozgásterét a kormány, válaszul arra, hogy a testület az elmúlt hetekben több, a kormánypártok számára fontos törvényt megsemmisített.