Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Így siet a felsőoktatási kerekasztal

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megalakult a felsőoktatási kerekasztal, a résztvevők máris kialakítottak három munkacsoportot, amelyek először jövő héten üléseznek. Az a cél, hogy amennyiben törvénymódosításra van szükség, a nemzeti felsőoktatási törvény módosítására, azt még ebben az ülésszakban a kormány, illetve az országgyűlés elé tudjuk tárni a javaslatainkat - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az alakuló ülés után.

A felsőoktatási intézmények pénzügyi helyzetével foglalkozó finanszírozási, a hallgatói szerződéseket górcső alá vevő, valamint az új gazdasági és pénzügyi rendszert kialakító strukturális munkacsoportban kezdhetik meg a munkát a Felsőoktatási Kerekasztal résztvevői - közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az alakuló ülés után.

A miniszter elmondta, hogy azonnal elkezdik a munkát. Hozzátette: "Már ezen a héten kicseréljük a szakmai anyagokat, a jövő héten üléseznek a munkacsoportok és aztán két hét múlva egy újabb plenáris ülést fogunk tartani. Az a célunk, hogy amennyiben törvénymódosításra van szükség, a nemzeti felsőoktatási törvény módosítására, azt még ebben az ülésszakban a kormány, illetve az országgyűlés elé tudjuk tárni a javaslatainkat."

A Felsőoktatási Kerekasztal egyebek mellett a hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a rektori konferencia és a kereskedelmi és iparkamara részvételével jött létre. Bódis József a rektori konferencia részéről üdvözölte a kerekasztal létrehozását. Mint mondta: "A felsőoktatáson belül és a felsőoktatás körül egy olyan helyzet alakult ki, amelyik megnyugtató és tartós megoldást igényel."

Kiss Dávid, a HÖOK elnökségi tagja szintén üdvözölte a testület létrejöttét, ám a hallgatói szerződéseket továbbra is elfogadhatatlannak tartotta: "Ugyanakkor természetesen hajlandók vagyunk tárgyalni róla, ehhez szeretnénk látni az Európai Uniós pilot eljárásra adott válaszát a kormánynak, miniszter úr erre garanciát vállalt, most az előbb is megerősítette, hogy ezt a rendelkezésünkre bocsátja. Természetesen amint ez megvan, tudunk reagálni."

Az iparkamara felsőoktatási kerekasztalban betöltött szerepét firtató kérdésekre Parragh László, a kereskedelmi és iparkamara elnöke aláhúzta: számukra csak az fontos, hogy a hallgatók eladható tudást szerezzenek. "Mi nem akarunk beleszólni abba, hogy hogyan finanszírozzanak egy egyetemet vagy, hogy hogyan nézzen ki egy hallgatói önkormányzat vagy, hogy hogyan nézzen ki a felvételi ponthatár. Mi egyetlen egy dologba akarunk beleszólni, de abba markánsan. Abba, hogy milyen tudású hallgatók jönnek ki az egyetemekről."

Parragh László hangsúlyozta, hogy ebben az iparkamara mögött áll a teljes magyar gazdaság.