Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Áder: Magyarország feltétlen támogatója Bulgária schengeni csatlakozásának

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Áder János köztársasági elnök Magyarország feltétlen támogatásáról biztosította Roszen Plevneliev bolgár államfőt országa schengeni csatlakozása ügyében. A két elnök erről kedden a Sándor-palotában tartott megbeszélésüket követően beszélt újságíróknak, és egyebek mellett azt is hangsúlyozták, hogy Magyarország és Bulgária egyaránt elkötelezett a Déli Áramlat és a Nabucco gázvezetékek megépítése mellett.

Roszen Plevneliev elmondta: Bulgária schengeni csatlakozását elsősorban néhány nyugat-európai ország, például a holland és a brit belpolitika hátráltatja, utóbbi országban ugyanis kampányt indítottak a bolgár határnyitás ellen, mondván, azzal tömeges bevándorlási hullám indulna feléjük. A bolgár elnök szerint azonban ettől nem kell félni, erre példaként Svédországot hozta, amely már megnyitotta munkaerőpiacát a bolgár dolgozók előtt. Hozzátette: ha szükséges, további intézkedéseket is tesznek a tömeges migráció megakadályozására.

Áder János megjegyezte, Bulgária shengeni csatlakozását jelenleg négy-öt ország ellenzi. Mint mondta, külföldi látogatásai során pedig mindig felveti a bolgár határnyitás mellett szóló érveket, legutóbb így tett berlini látogatásán is. A bolgár fél mellett szóló érvekre példaként említette, míg a bulgáriai illegális határátlépések száma évente mindössze hatszázra tehető, addig Görögországban ez a szám 20 ezer.

A magyar államfő közölte azt is, hogy az energetikai kérdések kiemelt hangsúlyt kaptak a megbeszélésen. Kérdésre válaszolva elmondta: minden kormánynak kötelessége, hogy a társadalmi béke érdekében egyensúlyba hozza az energiapiaci árakat az ország életszínvonalával. Ennek hiánya ugyanis a vállalati szektor, illetve a kabinet működésére is veszélyes lenne. Áder János hangsúlyozta az energiafüggetlenség fontosságát is, mondván az elengedhetetlen a kormányok szabad mozgástere, az energiabiztonság és az állami szuverenitás szempontjából is.

Roszen Plevneliev az energetikai kérdésekről szólva hangsúlyozta, országa komoly liberalizációs folyamat előtt áll, mivel jelenleg kiszolgáltatott helyzetben vannak a nagy energiaszolgáltatókkal, így például a Gazprommal szemben.

bolgár elnök meglátása szerint az országában működő ügyvivő kormány jól teljesít, a közelgő választások után pedig reményei szerint minél hamarabb felállhat egy új kabinet. Mint mondta, ennek legfontosabb feladatai közé tartozhat majd a nagy monopóliumok elleni fellépés, a fogyasztóvédelmi szabályok erősítése, valamint a fiatalok körében jelenleg 28 százalékos munkanélküliség csökkentése.

Áder János kitért arra is, hogy Magyarország a tizedik legnagyobb bulgáriai befektetőként tovább szeretné növelni gazdasági jelenlétét a balkáni országban, a két ország közötti áruforgalom így hamarosan elérheti az évi egymilliárd eurót.

Roszen Plevneliev kedden és szerdán tartózkodik Budapesten Áder János meghívására. A bolgár elnök kedden koszorút helyez el a Hősök Emlékkövénél a Hősök terén. Később Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével folytat eszmecserét a Parlamentben. Roszen Plevneliev szerdán Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel találkozik, majd megnyitja a Holokauszt Emlékközpontban a bolgár zsidóság megmentésének 70. évfordulója alkalmából rendezett fotókiállítást.

A magyar-bolgár kapcsolatok fontos kérdése Bulgária csatlakozása a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezethez. Magyarország az elmúlt években következetesen támogatta a schengeni térség bővítését, Bulgária és Románia csatlakozását. A szükséges technikai feltételeket a két ország már korábban teljesítette, de a csatlakozáshoz az összes EU-tagállam kormányának jóváhagyása szükséges. Németország és néhány más nyugat-európai EU-tagország - például Hollandia, Ausztria vagy a schengeni övezeten kívüli Nagy-Britannia - főképp a korrupció és a szervezett bűnözés elleni román, illetve bolgár fellépés elégtelenségére hivatkozva nem támogatja a csatlakozásukat.

Áder János tájékoztatása szerint hivatali idejük alatt hat alkalommal találkozott Roszen Plevnelievvel, így például tavaly júniusban is, amikor az ENSZ fenntartható növekedéssel és környezetvédelemmel foglalkozó Rio de Janeiró-i világkonferenciája alkalmából tárgyaltak.