Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Így reagáltak a pártok Matolcsy bejelentésére

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Fidesz szerint jó hír a vállalkozások szempontjából a jegybank növekedési hitelprogramja, míg az ellenzék, bár részben egyetért az intézkedésekkel, kockázatosnak és kevésnek tartja.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke csütörtökön jelentette be, hogy a növekedés támogatására és a hitelezés bővítésére három intézkedésből álló növekedési hitelprogram indításáról döntött a jegybank monetáris tanácsa.

Az első intézkedéssel a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv) 250 milliárd forintos refinanszírozási hitelkeretet biztosít a jegybank a kereskedelmi bankokon keresztül fejlesztési és forgóeszközcélokra, valamint uniós programokban saját erőre. Az MNB a kereskedelmi bankoknak kamatmentesen nyújtja a forrást, azok pedig legfeljebb 2 százalékos kamatot számíthatnak fel, ami esetleg egy 0,5 százalékos garanciadíjjal növelhető.

További 250 milliárdos keretből a kkv-knak devizahitel-kiváltó lehetőséget biztosítanak, aktuális árfolyamon, az előzővel megegyező kamatfeltételekkel, a devizatartalék terhére, legfeljebb a hazai bankok kkv-devizahitelállományának 15 százalékáig.

A harmadik intézkedéssel a kéthetes MNB-kötvényállományt 4500 milliárd forintról 3600 milliárdra csökkentik, a devizatartalékokból biztosított devizacserével, amely 3 milliárd euróval csökkenti a devizatartalékot.

Matolcsy György hangsúlyozta, az intézkedéseknek "célzott és korlátozott, ám minden esetben kedvező hatásai lesznek a gazdaságra". Egyben leszögezte, hogy a program kockázatai "tűréshatáron belül vannak".

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a jegybank növekedési hitelprogramja jó hír a magyar vállalkozásoknak, a döntés ugyanis azt jelenti, hogy elindulhat Magyarországon a megfizethető kamatú, forintalapú hitelezés. Rogán Antal a program további előnyei között említette, hogy csökkenhet a devizakitettség, és egy éven belül jelentősen javulhat a magyar vállalkozások finanszírozása. Álláspontja szerint a döntés figyelemmel van a nemzetközi tendenciákra is.

Az MSZP szerint a jegybankelnök bejelentése olyan, mint "három csepp víz a sivatagban". Józsa István frakcióvezető-helyettes a bejelentést úgy értékelte, hogy az MNB saját hajánál fogva próbálja saját tartalékaiból megemelni a bankrendszert. Az MSZP az intézkedéseket kockázatosnak tartja, ezért arra kérik a piac szereplőit, hogy felelősen reagáljanak rájuk. Hozzátette: jelentős "érvágás" lehet a devizatartaléknak, ha a jegybank 3 milliárd euróval csökkenti a kéthetes kötvények állományát.

A Jobbik egyetért a döntéssel, ugyanakkor az ellenzéki párt szerint a források "ömlesztése" helyett célzott gazdaságfejlesztésre lenne szükség a nagyobb hatékonyság érdekében. Volner János frakcióvezető-helyettes a bejelentésre úgy reagált: egyetértenek azzal, hogy a kkv-knak a kormány finanszírozási segítséget nyújt, így próbálva élénkíteni a gazdaságot, hiszen az elmúlt évtizedekben a kereskedelmi bankok nem voltak érdekeltek ebben, így szükséges az állami segítség. A Jobbik ugyanakkor túl kevésnek tartja a most bejelentett összeget.

Az LMP szerint ígéretes és kockázatos elemek egyaránt találhatók a bejelentett növekedési hitelprogramban. Vágó Gábor független képviselő azt mondta, fontos a hitelállomány bővítése, de ingyenhitellel nem lehet visszaszerezni a gazdaságpolitika hitelességét. Szerinte túlságosan rövid a hitelbírálatra szánt három hónap, az LMP ezért azt javasolja, hogy a bejelentett 250 milliárd forintot csak az EU-s források önrészének biztosítására lehessen felhasználni - mondta.

A Demokratikus Koalíció úgy látja: kockázatos és alig érezhető előnyökkel jár a csomag. Molnár Csaba DK-alelnök közleményben azt írta: az új Matolcsy-csomag hitelkerete a magyar vállalati szektor teljes hitelállománya alig 3,5 százalékának felel meg, vagyis összege a hitelezés szempontjából elhanyagolható, valós gazdasági növekedés beindítására alkalmatlan. Az Orbán-kormány idején mintegy 1500 milliárd forinttal csökkent a vállalatok által igénybe vett hitelek nagyságrendje, ezen a ma bejelentett csomag érdemben nem változtat - tette hozzá.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint kudarcra van ítélve a Matolcsy György által bejelentett növekedési hitelprogram. Scheiring Gábor független képviselő azt mondta, hogy a program olyan, mintha a jegybank egy "üres vödörbe öntené a vizet". Ehelyett inkább olyan intézkedésekre lenne szükség, amelyektől az emberek életszínvonala nő - mondta. Arra is kitért, hogy a jelenlegi kiszámíthatatlan környezet szintén a hitelfelvételek ellen hat.

A jegybank csütörtökön bejelentett gazdaság- és hitelezésélénkítő programjától csak korlátozott pozitív hatást várnak az MTI által megkérdezett elemzők, akik hangsúlyozták, hogy nagyon sok fontos részlet még nem ismert.